Az 50 napos szemináriumsorozat után április 12.-étõl kezdõdõen az USA-ban, Kanadában, a Bahamákon, Ausztriában, Németországban és Olaszországban, végre visszatértem európai otthonomba, a lányom házába, Amszterdamba. Ott várt rám feleségem, aki hamarabb érkezett meg, hogy segítségére legyen terhes lányomnak és unokám, Riku.

Oh, nem tudom elfelejteni a ház urát, Niko kandúrt. A kandúrral és unokámmal együtt lévén, bolodog vagyok, hogy a szemináriumi túrné fárdtsága rögtön elillant.

Ez emlékezetes fotó a nagyszülõk számára, mert az elsõ fotó, amelyet Riku rólunk készített.

Látják, milyen nagyra nõtt. Nemigaz, hogy okos képe van?

A hattyúcsalád a közeli folyóban lakik. Azt hiszem, hogy õk nem sokkal lányom szülése elõtt költötték ki a kicsiket. A szülés napja június 6.-ára várható, erre a napra van betervezve visszautazásom is. Vajon látom-e a babát mielõtt visszautaznék?

A mai nap emlékezetes számomra. Édesapám születésnapja, szüleim házassági évfordulója, és ezen a napon adták ki A víz üzenete elsõ kiadását.

Erre a különleges napra, Matheo és barátja egy vízceremóniát terveztek a Santa Maria della Salute templom elõtt Velencében. Kiválló hely erre a célra.

Az idõjárás nem volt valami kedvezõ tegnapig, de ma kisütött a nap, ígyhát összegyûlt kb. 100 ember.

Miközben körben álltunk, figyeljék meg az eget.	Egy forma alakot kezd ölteni	A felhõ V alakot öltött, a gyõzelem jele, és Masaru nevem jelentése

Késõbb együtt ebédeltünk. A jobb oldalon levõ férfi, a második a sor végétõl, Gianluigi,a barátom, amióta elkezdtem Olaszországba járni.

A ceremónia után autógrammokat osztottam egy közeli könyvesüzletben. Három új könyv jelent meg olaszul. A mellettem levõ hölgy Elena, õ az, aki megszervezte ezt az eseményt Velencében.

Tartottam egy kisebb szemináriumot a könyvesüzlet termében. Sokan voltak, akik nem tudtak bejutni a tegnapi szemináriumra.

Õ Matheo az Aqua Lissatól. Eldöntöttük együtt, hogy a július 25.-ei vízceremóniát itt tartjuk meg Velencében.

Apropó, lányom épp terhes, a második fiúgyermeket várja. (a születésének napja június 6.-ára várható) Reméltem, hogy ma fog szülni, mert a mai nap sok különleges jelentõséggel bír számomra. Mégis, reményem nem teljesült be. Valószínû azért, mert Matheoval voltam az utóbbi három napban. Ha leírom japánul Matheo, valami olyasmi olvasható ki, hogy várdd a születést!

Hát jó, köszönöm mindenkinek Olaszországból, hogy fogadtak.

Szeretném bemutatni önöknek is az Aqua Lissa társaság vizének kristályát. Nagyon hasonlít a Szeretet és Hála vízkristályra.

Vicenza régi város, körülbelül 50 percnyire fekszik Velencétõl észak-kelet irányba. Itt található az Aqua Lissa víz-társaság, a HLE egyik ügyfele. Hasonlóképpen a HLE üzleti kapcsolatban áll St. Leonharttal dél Németországból, ez olyan vizet árusít, amely csodálatos vízkristályokat hoz létre.

Ez alkalommal a szemináriumot az Aqua Lissa társaság szervezte meg. A szeminárium este 8.30-kor kezdõdik, ígyhát elmentünk meglátogatni az Aqua Lissa társaság gyárát és a vízforrást.

A gyár bejáratánál található a poszter a Thank You vízkristállyal.

Bal oldalon Mateo, az elnök, akiben visszhangra talált a víz iránti szeretet és hála érzése. A jobb szélsõ oldalon Elena, õ tervezte meg a vizes üveg formáját.

Az Elena által tervezett üveg. A szeretet szót mutatja a víznek.

Úgy tartják, hogy a víz forrása néhány ezer méter mélységbõl fakad.

Ez elõtt:
Víz, szeretünk
Víz, köszönjük neked
Víz, tisztelünk
Mindannyian Elena után ismételtük ezeket a szavakat.

A ma esti szemináriumra kb. 500 ember jött el. Közülük 100-an lábon álltak vagy a földön ültek. Úgy hallottam, hogy kb. 200-an nem fértek be a terembe.

Valószínû abból kifolyólag, hogy a belépés ingyenes volt, de voltak olyanok, akik Velencébõl és Bolognából jöttek le. A filmet még nem vetítik Olaszországban. Vajon A víz üzenete hozta ide ezeket az embereket? Egy híres helyi orvos mutatott be a közönségnek.

Hannover Németország északi részén helyezkedik el.Ezelõtt három évvel jártam itt, egy szeminárium alkalmával, amelyet Christine, egy könyvesbolt tulajdonosa szervezett meg.

A mostani szemináriumot szintén õ szervezte. Nagyon jól megszervezett mindent és sokkal könnyebb dolgom volt, mivel az elõadóterem abban a hotelben van, ahol lakunk. Az 500 férõhelyes terem tele volt és még 50 székre volt szükség, hogy mindenki beférjen.

Yukiko Hirakita, a HLE (Hado Life Europe) egyik alkalmazottja kb. másfélórányi autóútnyira lakik Hannovertõl, ígyhát eljött, hogy segítsen nekem ma. Intelligens nõ, a tókiói egyetem végzettje, három gyermek anyja és egy német férfi felesége. Munkám visszhangra talált benne, fõként a szemináriumaim szervezésével foglalkozik, hisz én egyáltalán nem beszélek németül.

Mindazok akik érdekeltek az európai szemináriumszervezésben, kérem elõször vegyék fel vele a kapcsolatot. Írhatnak neki angolul vagy németül. (hirakita@hado-life-europe.com)

Ma nem volt senkim, aki fotókat készítsen, ígyhát nem tudok egy képet sem mutatni. Mégis szeretnék bemutatni néhány fénygömböt, amely a szemináriumi fotókon jelenik meg néha. Valószínû, mivel szoktam a lelkekrõl és szellemekrõl beszélni, hogy õk eljönnek, hogy támogassanak. Ti mit gondoltok? Ki mondja azt, hogy gyakrabban kellene megtörölnöm a fényképezõgépem lencséjét?

Grácban (ballra fent)

Grácban (jobbra fent)

New Jersey (középen fent, kis, közepes és nagy fénygömbök)

Kairó (ballra fent)

Kairói szeminárium (kettõ ballra fent)

Mexikói szeminárium (ballra fent)

Bogotai szeminárium (középen és ballra fent)

A szeminárium este 7-kor kezdõdött és a terem tele volt, hátúl is álltak és 50 személynek nem sikerült bejutnia.

Úgy tûnik, hogy azok a helyek, ahol vetítik a filmet, sok nézõt hoznak szemináriumaimra. Nagyon hálás vagyok a film rendezõinek.

Ez a város az elsõ olyan helyek közé tartozik, ahol szemináriumot tartottam Európában ezelõtt 6 évvel. Meglepett, amikor láttam, hogy milyen széles körben elterjedt ez az eszme. Felismertem azt, hogy ha az igazságról van szó, és valaki elég erõsen hisz benne, ez sok emberhez eljut majd.

Apropó, a szeminárium elõtt elmentem Pierrel, hogy meglátogassam Klaus Hessmannt, aki kb. egy órányi autózásnyira lakik Stuttgarttól. (kérem olvassák el a március 7.-ei naplót Klausról)

Elhatároztuk, hogy megmérjük a Klaus zenekövének gyógyító hatását Pierre készülékének segítségével.

Értékes és építõ jellegû idõt töltöttünk el együtt. Az utóbbi idõben egyre több olyan emberrel találkoztam, akik egyedi és érdekes kutatásokat végeztek új területeken. Miközben Klaus szép zenéjét hallgattam, elképzeltem magam elõtt egy olyan helyet, ahol különbözõ emberek találkoznak és mindegyikük szabadon megosztja gondolatait és kísérleteit.

Azon az estén felkértem Klaust, hogy jöjjön fel a színpadra, és bemutattam a közönségnek.

Valószínû sok ember eljön majd és gyógyulást nyer zenéje segítségével.

Ma van a harmadik egymásutáni szemináriumi nap Németországban. Eléggé fárasztó, hogy három egymásutáni napot szemináriumot tartsak. Azt hiszem legjobb lenne, ha ezeket a szemináriumokat minden második napon tartanám.

A repülõgépbõl látott kép nagyon szép volt. Örömet szerzett a számos mustármezõ látványa. Úgy hallottam, hogy olajat készítenek ezekbõl a virágokból.

A frankfurti szemináriumot a What the Bleep Do We Know címû film bemutatásával együtt szervezték meg, ígyhát, természetesen a belépõjegy kicsit több volt. Mégis kb. 500-an jöttek el erre a szemináriumra. Nyílvánvaló, hogy ezt a filmet nagyon jól fogadták Németországban és még mindig vetítik 50 moziban az egész országban.

A filmet november óta vetítik és kb. 200.000 ember látta eddig. És a filmet még mindig vetítik, ezt azt sugallja, hogy a film olyan eszmefuttatást mutat be, amely visszhangra talál sok német emberben.

Ez valószínû azt mutatja, hogy Japánban is jól fogják fogadni, de a japán filmforgalmazók még most sem vették át. Kár, hogy túl elõvigyázatosak az ilyen fajta dolgok tekintetében. Mégis, úgy gondolom, hogy ilyen fajta filmekre van szüksége Japánnak most. Nincsenek befektetõk, akik figyelembe vennék a nyereséggel kapcsolatos aspektust és felismernék egy ilyen film terjesztésének szükségességét? Azt hiszem a japánok elveszítették bátorságukat (és ezzel együtt kifejezõkészségüket is).

Ezelõtt 6 évvel tartottam szemináriumot elõször Münich Haarban. Nagyon boldog voltam, mert sokan részt vettek akkor. A terem tele volt ma is. Úgy érzem, hogy megerõsödött felelõsségérzetem.

Ezelõtt 6 évvel nem volt Power Pointom, diavetítõt használtam. Feleségem néha leejtett egy-egy diát, és néha nem mûködött a vetítõ. Visszaemlékszem egy sor problémára. Animáció és zene nélkül bemutatásom nem volt annyira magávalragadó, mint ma. Mégis, az emberek, akiket megérintett a vízkristályok világa, sok tapssal ajándékoztak meg.

Ezelõtt három évvel használtam elõször Power Pointot. Az elején azt hittem, hogy túl nehéz lesz számunkra ezt használni. De az alkalmazottak megtanítottak arra, hogyan használjam, és most nem is tudnék boldogulni nélküle. Feleségem számítógépfóbiás volt, most érett felhasználó lett belõle. Nélkülözhetetlen a szemináriumaimon. Részérõl képek váltásának idõzítése tökéletes. Õ a feleségem.

A szeminárium után egyedül fog Amszterdamba utazni, ahol lányom lakik. Õ (a lányom, nem a feleségem) terhes és közel áll ahhoz, hogy megajándékozzon egy második unokával. Örültem, hogy Michelle eljött, hogy lásson.

A híres Spiegel készítette ez az vizes kancsót vele együtt. Õ A víz üzenete könyvem rajongója és sokat segít nekem. Hasonlóképpen õ az, aki támogatja a NPO-t a víz tekintetében. Remélem folytathatom a vele való együttmûködést.

Apropo, ennek a szemináriumnak a szervezõje az alábbi képen látható pár volt.

Evaval és Martinnal együtt

Elsõ alkalom volt számukra, hogy egy ilyen esemény megszerveztek. Úgy hallottam, hogy aggódtak bizonyos tekintetben, de minden nagyon jól ment és nagyon boldognak látszanak. Köszönöm nektek, Eva és Martin!

A What the Bleep Do We Know címû filmet Németország 70 mozitermében játszák most. Ennek köszönhetõen sokan eljöttek a szemináriumomra. Úgy hallottam, hogy egyesek közülük nem tudtak bejutni.

Két évvel ezelõtt jártam ebben a városban. Egy külvárosi hotelben laktam akkor, ígyhát nem volt alkalmam jól megnézni a várost. Ezúttal egy híres hely melletti hotelben laktam. Szerettem volna az óvárosban sétálni, de lábam nincs valami jó állapotban és fájna, ha a macskaköves utcákon sétálnék. Ígyhát feleségem egyedül ment ki sétálni, de nagyon hamar visszajött. Azt mondta, hogy nem érezte jól magát nélkülem.

Volt ott egy virágokkal és babákkal díszített vendéglõ. Az ebéd, amit ott fogyasztottunk el, nagyon ízletes volt. A fehér spárga szezonja volt és nagyon ízlett nekünk.

A szeminárium után tudtam meg, hogy a FIFA fotbal világbajnokság keretén belül a Japán-Horvátország meccset ebben a városban játsszák június 18.-án. Ha ezt elõre tudtam volna, akkor megkértem volna a közönséget, hogy imádkozzon Japán gyõzelméért. Jó, hallom, ahogy egyesek mondják, hogy nem lett volna helyes. Én is úgy gondolom.

A ma estére tervezett szeminárium elõtt tartottam egy sajtótájékoztatót a hotelben. Sok újságíró vett részt rajta és érdekes kérdéseket tettek fel.

Volt köztük egy mûvész is. Arról a mûvészrõl van szó, aki megalkotta a kút háttéralapjának „szeretet és hála” formatervezetét az Egyesült Nemzetek bécsi épületében három évvel ezelõtt. (Kérem kattintsanak az alábbi linkre, itt olvashatják az akkori naplólapot:http://www.masaru-emoto.net/english/ediary200311.html

Abban az idõben nem érezte valami jól magát, ígyhát nem találkozhattunk, de ezúttal pont Bécsbõl jött ide, hogy velem találkozhasson. Hozott nekem egy nagyon szép festményt. Remélem bemutathatom majd ezt a festményt a napló keretén belül késõbb.

A sajtótájékoztató után alkalmam volt fényképet készíteni a hotel menedzserével és lányával együtt. Nagyon vendégszeretõek voltak. Köszönöm.

Õ orvos és a hotel egészségügyi részlegével foglalkozik. Feleségem és én néhány nagyon jó masszázsban részesültünk részérõl (és hasonlóképpen termálfürdõben is).

Apropó, feleségem hátfájása enyhült a masszázsoknak és a 4 termálfürdõnek köszönhetõen. Ha a háta nem gyógyulna meg ki hordaná az összes nehéz csomagunkat? (természetesen nem csupán a csomagokról van szó, de ha nem utazhatna egyáltalán?)

Úgy hiszem, hogy mindenki segítségének köszönhetõen sokkal jobban van most. Köszönöm.

Sokan eljöttek a szemináriumra, amely este 7-kor kezdõdött. Az elõre eladott jegyek már négy nappal ezelõtt elfogytak, és mikor a teremhez értem, láttam, hogy vagy 50 személy kint áll, akik megpróbáltak jegyet venni. Eredményképpen, annak ellerére, hogy a terem 900 férõhelyes, kb. 1000-en jöttek le, beleértve azokat is, akik hátul álltak. Ez nagyon jó hír egy elõadó számára.

A szeminárium egy hegedûkoncerttel kezdõdött, amelyet egy 12 éves zenész, Teruhisa Hiraki adott elõ. Két nagyszerû darabot adott elõ. Aki nekem õt bemutatta, az Yuko Iyobe, Hado-jyukut tanulmányoz. Õ szintén járt Ausztriában zenét tanulmányozni. Teruhisa elõadása jobb volt annál, mint ahogyan õ azt elõzõleg leírta. Biztos vagyok benne, hogy rendkívüli elõadásmódját Janpánban is elismerik.

A koncert után nem tudtam megállni, hogy fel ne menjek a színpadra és meg ne öleljem.

Megvalósítottunk egy kísérletet és szeretettel és hálával árasztottunk el egy vizet, amely a San Francisco-i Noetikus Tudományi Intézetben volt. Mindenki lelkesen résztvett a kísérletben, felálltak, összekulcsolták kezüket és ezt mondták: Víz, köszönjük neked, víz, szeretünk, víz, tisztelünk – német nyelven.

Végezetül, a szervezõ vezetésével, akit Burginak hívnak és pránikus gyógyító, pozitív pránát küldtünk annak reményében, hogy felszabadítjuk az energiát, amely felhalmozódott és amely földrengést okozhat Japánban. Ebbõl a célból kivetítettem a képernyõre a Fuji hegyet.

A szeminárium után fényképet készítettem a Hiraki családdal. Hiraki úr oboán játszik és felesége, Hiraki asszony hasonlóképpen zenét tanulmányoz. Azt hiszem Teruhisa a családtól örökölte a tehetségét, részesülve Grác városának zenei környezetébõl, amely jól ismert.

A szemináriumot Burgi szervezte, aki ezelõtt három évvel szervezett egy szemináriumot Bécsben is, amely 1500 embert gyûjtött egybe és egy másik szemináriumot Salzburgban, amelyre 1400-an jöttek el. Jövõ szeptemberében pedig, megbeszéltük, hogy rendezhetnénk egy zenével kapcsolatos eseményt a linzi zenei fesztivál ideje alatt.

Az alábbi fotó a gráci reptéren készült. Bal oldalon áll Hans Schindler, aki feltalálta a Hadoscant, és jobb oldalon pedig Burgi, partnerével együtt. Õk itt ismerkedtek össze, de nagyon jól egyeztek még a kezdetektõl fogva, mint akik évek óta szoros barátságban vannak. Azt hiszem, hogy a jövõben is együtt fognak dolgozni.

A víz, a Hado vagy rajtam keresztül sok partneri kapcsolat születik minden nap.

A New Jersey-i Newark reptérrõl Frankfurtig kb. 6 órát és 25 percet repültem. Sokkal rövidebb, ha Amerikából repülsz Európába, mintha Japánból repülnél Európába vagy Japánból repülnél Amerikába. Frankfurból egy óra alatt Grácban vagy. Európába érkezve az utazás egyre inkább mindennapos tevékenységgé válik.

A következõ három napon termál vizzel ellátott hotelben fogok lakni, melynek neve Bad Blumau.

A hotel tulajdonosa hívott meg, õ maga vízkristály rajongó lévén. Mint ahogy azt a képen láthatják, a helynek van egy termál vizes medencéje, a hotel épülete, több masszázsszalonja és egyéni termál vizes szobája. Az egész épületegység nagyon jól beleillik a környezetbe sajátos arhitektúrájával. Úgy hallottam, hogy Ausztria leghíresebb építésze építette.

Feleségemnek, aki imádja a termál vizes forrásokat, ez a meghívás kettõ az egyben ajándékként jött. Kettõ, mivel Frankfurt felé utazva nem tudott aludni a repülõgépen és fájt a háta. Meggyógyul-e a háta ebben a hotelben a termálvízzel és a minõségi masszázzsal?

Az egyedi építészeti forma nagyon jól illik az õt körülvevõ dombokhoz.

Mintha egy mesébõl vették volna ki.

A mai nap az utolsó nap az amerikai szemináriumturnéból. Az amerikai turné kezdete óta, április 13.-ával kezdõdõen 16 különbözõ vidéket látogattam meg, és összesen körülbelül 6500 ember elõtt beszéltem.

Utazásaim során viszek magammal egy hangvillát, amelynek segítségével bemutatom, hogy mi a rezgés és a rezonancia. Elég jó munkát végeztem ezúttal is.

Hamarosan 63 évet töltök, ígyhát nem olyan könnyû fizikailag sem. És hányszor ültem repülõre ez idõ alatt? Hány interjún vagy imaceremónián vettem részt? Mivel egyáltalán nem kedvelem a tejtermékeket és a húst, így az amerikai ételeket nem szeretem. És mindig nagy bennem a feszültség a nyelvi és környezetbeli különbségek miatt is.

De ami engem a legjobban zavar, az a zaj, amely ebben az országban hallható. Például a fûnyírógép , a porszívó, a rendõrautó szirénája, a hûtószekrény vagy a légkondicionáló zaja egy olcsó hotelben stb. Nem volt egyelten mély álmú éjszakám sem, mióta Amerikába érkeztem.

Mindennek tetejére még létezik három órás különbség is az idõzónák között az országon belül. Mivel Amerika egyik partjáról a másikra utazom, ígyhát folytonosam megküzdök ezzel az idõkülönbséggel.

Egy másik kellemetlen dolog a szolgáltató részlegeken dolgozó emberek részérõl jövõ barátságosság és segítõkészség hiánya. Természetesen mehvan a gyakorlat hiánya is, mivel nemigen van idõm még egy sétára sem néha.

Szóval nem gondolják, hogy mégis elég jól elboldoguok ebben a helyzetben? Hogy miért is tudom folytatni így, ennek magyarázata a tapsviharokban és mindenki mosolyában rejlik. Ezeknek annyira rendkívüli pozitív rezgése van, hogy felszabadít minden negatív rezgéstõl, amelyet felhalmozok a nap során.

A legfontosabb összetevõ mégis a feleségem jelentéte. Önként segít a csomaghordásban, meghallgatja minden panaszomat, amely a mindennapi élettel kapcsolatos (és természetesen szép is!). És, hasonlóképpen, a búza információját hordozó Hado víz minden szeminárium után.

Indulok is a legjobb helyre ebbõl a szempontból, Németországba egy 403-as Lufthansával!

Feltételezem, hogy mindazok, akik olvassák naplómat ismerik Edgar Cayce-t, de ha nem, kérem látogassák meg a weboldalát:http://www.eccj.ne.jp/profile/eclife_fr.html

Szemináriumot tartottam a Cayce Központban, ahol adatokat találhatnak kiválló munkájáról. Ez május második vasárnapja volt, Anyák napja. Minden jegy elfogyott. Nagyon köszönöm mindenkinek.

A képen dr. Cayce látható, Edgar Cayce egyik unokája, aki bemutatott engem a közönségnek.

A 300 férõhelyes terem tele volt. Kb. 50-en az ajtó mellett álltak a termen kívül, hogy meghallgassák beszédemet.

A reinkarnációról beszéltem saját tapasztalatomra alapozva, olyan dolgkról, amelyeket soha nem osztottam meg senkivel. Örömömre beszédemet fennálló óvációkkal fogadták. Ha érdekli önöket a reinkarnációról szóló történetem, kérem kattintsanak az alábbi linkre, hogy megnyissák a Szeretet és Hála a víznek Tervezet oldalát, ott található tavalyi karácsonyi beszédem.
http://www.thank-water.net/english/index.htm

3D-s mûtárgyakat helyeztek el a bejáratnál, a vízkristályok mitívumaiból ihletõdtek.

A mûtárgy mellett Hiromasa a Hado Life America-tól. Õ a második fiam.

A második emeleten található a könyvesbolt. Úgy tartják, hogy a spirituális könyvek részlege a második legnagyobb a világon a kötetek számát tekintve.

Megtaláltam saját könyveimet is. Wow!

Különbözõ szolgáltatások is vannak itt, mint például termál vizes fürdõk vagy kezelési központok. A kertben rátaláltam a béke oszlopára.

A béke oszlopát a Goi Béke Alapítvány emelte - Goi Peace Foundation. Szerte az országban, minden városban láttam egyet. Feltételezem, hogy ez azért van, mert azok, akik meghívnak szemináriumokat tartani, békeszeretõ emberek. Tisztelem a Goi Béke Alapítványt.

Harmadik alkalommal mentem át az amerikai útlevélszolgálaton, újból minden gond nélkül. Azt hiszem, túl sokat aggódtam ezzel kapcsolatban.

A szervezõk elvittek egy helyi japán vendéglõbe a múlt este.

20 éve a SAKURABANA vendéglõ része a helyi közösségnek. Mint ahogyan azt az alábbi fotón láthatják, a Takahashi úr által készített sushi nagyon jó volt. Azt hiszem megszoktam azt, hogy a sushit egy japán készítse el. Érzem ezt, a világ bármely pontján legyek is.

A szeminárium reggel 10.30-kor kezdõdött és 800 ember jött el. A város lakossága 350.000 fõs, ígyhát nagy a jelenlevõk aránya összehasonlítva más helyekkel. Valószínû sok spirituálisan ihletett ember lakik ebben a városban.

Legjobban ez a nõ illetett meg, aki felhasználta egész testét és arcvonásait, hogy jelbeszédben bemutassa a szemináriumot. A szeminárium után nagy tapsvihart kaptam és óvációkat, ígyhát õt is a színpadra hívtam, hogy megtapsoljuk.

Hosszú sor lett az autogrammokért. Sok könyvet eladtunk.

A víz ceremóniája

A szeminárium után, kb. délután 2 óra körül, szerveztünk meg a vízceremóniát a közeli tó mellett. Annak ellenére, hogy esett az esõ kb. 400 ember jött el, akik a különbözõ bemutatóknak lehettek tanúi több, mint két órán keresztül.

A kék ruhás férfi a Víz Embere, népszerû figura a helybeliek körében.

A hattyúkkal táncolva.

Egy fehérbe öltözött férfi (hattyú) az egész ceremónia ideje alatt táncolt.

Hasonlóképpen, volt egy japán dobos bemutató is. De miért pont itt Burlingtonban?

Íme egy tánc.

Megjelent egy shishimai is! Az elõadás csodálatos volt. Egy Nagano-beli nõ adta elõ. Odajött, hogy felfalja fiamat, Hirot, aki ott ült mellettem.

Egy bemutató kezdete, 13 karikával, egy helybeli mutatta be.

Íme, mind a 13 karika összekapcsolva.

Hogy a ceremóniát fellendítsék, egyesek a jelenlevõk közül a vízzel teli üvegeket a fejükre tették, és úgy sétaltak vele.

A vizet középre helyeztük és megkezdtük az imaceremóniát.

A piros ruhás nõ Jessie, az egész rendezvény egyik szervezõje. Õ vezette az imát, szeretetet, hálát és tiszteletet fejezve ki a víz és a négy égtáj õrzõi iránt.

Egy gyermek különleges megjelenése.

A vízet, amiért imádkoztunk a tó partjához vittük és visszaöntöttük a tóba, miközben mindazok, akik ott voltak együtt énekeltek. Annyira megható volt, hogy megtelt a szemem könnyel.

Õ Stuart, ugyanaz a személy, aki a japán dobokon játszott és aki a shishimait is bemutatta Burlingtonban. Édesapja misszionárius volt, aki Japánban élt gyermekkorában. Õ 14 évet élt Japánban, ahol megtanult japán dobokon játszani és a shishimait elõadni. Nagyon jól beszél japánul is.

Itt van az esemény másik szervezõje, Dianne (jobb oldalon) barátjával, Roberttel és annak feleségével. Õk tavaly októberében házasodtak össze.

Elég jól esett az esõ a két és fél órás ceremónia ideje alatt, de azt hiszem a jelen levõ 400 ember nagyrésze ottmaradt egész végig. Még számunkra is elég hideg volt, de örömmel maradtunk végig. Ezt azt bizonyítja, hogy mennyire megkapó és szórakoztató volt az egész elõadás. Biztos vagyok benne, hogy a tó vize is nagyon boldog volt.

Az egyik dolog, ami ténylegesen boldoggá tett az volt, hogy egy kórus éneket szerzett a szeretetrõl és a háláról és elénekelte az egész csapat elõtt. Több mint 7 éve beszélek arról, hogy szeretettel és hálával árasszuk el a vize, és még jobban meglepett látván, hogy ez gondolat különbözõ módozatokban terjed a világon.

Nagyon köszönöm mindazoknak, akik részt vettek a ceremónián, neked is Jessie, aki lehetõvé tetted, hogy ez valóra válljon.

Ottawa Kanada fõvárosa. A képen a kanadai parlament épülete látható.

Ottawa a tulipánok városa. Az egész város tele van gyünyörû tulipánokkal. Úgy hallottam, hogy egy holland személyt a társadalom felsõ köreibõl nagyon jól fogadtak Kanadában, és sok tulipánhagymát küldött ide hálája jeléül.

Láttam fekete tulipánokat is.

A háttérben levõ épület a hotel, ahol laktam, ugyanitt tartottam a szemináriumot is.

A szeminárium, amelyet a Learning Annex kiadó szervezett, kb. 250 embert gyûjtött egybe. Mindannyian nagyon figyelmesen hallgattak meg.

A szeminárium után hosszú sor keletkezett azokból, akik autogrammot kértek. Arra törekszem, hogy minél több könyvem ellássam kézjegyemmel. Írásom elég rendetlen, ígyhát nem szeretek sokat írni az embereknek, de mikor autogrammot adok, úgy érzem, hogy a köztem és az emberek közötti távolság csökken és érzem melegségüket. Van egy pecsétem is, amelyen a Szeretet és Hála szavak találhatóan japánul, amellyel rendszeresen lepecsételem könyveimet, hogy megajándékozzam az embereket ezeknek a szavaknak az erejével. Ebbõl a meggondolásból igyekszem nem visszautasítani az autogrammozást, bármilyen fáradt is vagyok.

Az IIIHS az Egyetemes Humántudományok Nemzetközi Intézete (International Institute of Integral Human Sciences), amely Montrealban található. Ennek az eseménynek a szervezõje a kicsi, de energikus hölgy, Marilyn itt mellettem.

(Nem volt alkalmam fényképet készíteni vele az idén, pedig négy alkalommal is megöleltem, ígyhát engedjék meg, hogy a tavalyi fotót használjam.)

Ez az egyezmény tulajdonképpen a 31-edik, hosszú története van az ilyen fajta egyezmények esetében. Ezelõtt 31 évvel volt az, hogy még csak 31 éves voltam. Tudomásom szerint nem volt ehhez hasonló szervezet Japánban abban az idõszakban.

A tavaly szintén meghívást kaptam, hogy itt elõadást tartsak és nyugodt izgalommal teltem el, ismerve a szervezet történetét és megvalósításait.

Programomnak köszönhetõen levezettem néhány mûhelyt (workshop) és boldog voltam, hogy egy nagyon figyelmes és jól informált közönség elõtt állhattam. Ígyhát gyümölcsözõ beszélgetést folytathattunk, összesen öt órán keresztül.

Szeretném, ha minden évben részt vennék egy ilyen jelentõs múlttal rendelkezõ egyezményen.

A mûhelyen

A múlt hónapi torontói egyezmény után, újra meghívást kaptam az I CAN DO IT egyezményre, amelyet a Hay House rendezett Las Vegasban. Úgy hiszem ezelõtt 20 évvel ezelõtt jártam ebben a városban.

Ahogy láthatják, csodálkozom, hogyan lettünk olyanok, mint a többi japán turista, mikor Las Vegasba érkeztünk. Azt gondolom túloztunk egy kicsit, mikor ezt a fotót készítettük a limuzin mellett, amely eljött értünk a reptérre.

A szeminárium, amelyet a Velencei Hotel (amelynek természetesen volt kaszinója is) elõadótermében tartottunk meg, tele volt szinte kizárõlag nõkkel, akik Hay House rajongók.

A vacsorapartit, amelyet a szerzõk tiszteletére szerveztek meg, egy vendéglõben tartották a Velencei csatorna mellett.

Újra alkalmam volt dr. Wayne Dyerrel találkozni. Arra kértem, hogy közvetítsen egy videós üzenetet japán rajongói számára, és õ nagylelkûen megadta az üzenetet minden gond nélkül.

Gary Renarddal együtt, az õ könyve is megjelent Japánban.

Õ a Hay House kiadó elnöke, Reid Tracy. Õ volt a könyvelõ abban az idõben, amikor Louise Hay volt az elnök. Az õ Hadója (rezgése) nagyon nyugodt és csodálatos.

Carol Ritberger szerzõvel együtt, akivel Orlandóban és Torontóban találkoztam.

Sonia, az egyik szerzõnõ, akivel Torontóban találkoztam, a lányával együtt jött el (bal oldalon).

Ha jól belegondolok, az elmúlt két hétben sok dolog történt.

Április 23 – visszautasították beleépésemet az Egyesült Államokba Kanada határánál.
Április 26 – beléptem az USA-ba minden gond nélkül
Április 27 – díjat kaptam a tampai szemináriumon
Április 29/30 – pihenés és egy szeminárium a Bahamákon

Május 1 – szeminárium Baton Rougeban
visszaemlékeztem a Mr. Hattori esetre
május 2 – New Orleans, vízceremónia a Ponchantrain tónál
meglátogattam a hurrikán pusztította területeket (látnom kellett volna a károkat mielõtt a ceremóniát levezetem)
Május 4 – egy csendes és gazdag város, Houston
Május 6 – egy szórakoztató város a sivatag közepén

Ez a két hét tele volt magaslatokkal és mélységekkel. Úgy mint a Hado (rezgés). Különösképpen érdekes volt a különbség aközött, amit New Orleansban és Las Vegasban láttam. Egyrészt egy sok vízzel ellátott hely, emberek és remény nélkül. Másrészt pedig egy sivatag, tele pénzzel, emberekkel és tûzzel (az éjszaka fényei) és tele kapzsisággal.

Nagyon nagy a különbség a két hely energiája között. Nincs vajon egy módszer arra, hogy összevegyítsük a kettõt?

A houstoni reptér neve George Bush. A jelenlegi amerikai elnök apja után nevezték el így. Itt található a NASA is. Houston egyike azoknak a városoknak, amelyet meg akartam látogatni egy napon.

Itt a szemináriumot egy nevelési csoport szervezte meg, pontosabban két nagyszerû hölgy, Kath és Pat. Kath farmján vacsoráztunk, körülbelül 20 támogatóval együtt.

A farmon volt néhány nagyon szép ló, akik legeltek. A látvány nagyban különbözött a New Orleans-i katasztrófától.

Két nagy kutya is volt ott, amelyekkel a feleségem hamar összebarátkozott.

Ma körülbelül 20 emberrel együtt ebédeltem, nagyrésze nõ volt. Az ízletes ebéd után, amelyet organikus zöldségekbõl készítettek, egy órán keresztül kérdésekre válaszoltam. Meglepett a kérdések mélysége, úgy éreztem, hogy sokan közülük idõt szántak könyvem elolvasására.

A rózsaszín blúzban levõ hölgy a szeminárium egyik szervezõje, Pat.

Mint ahogy látják, többségben vannak a nõk. Mindig támogat és fenntart a nõk energiája. Itt a Katrina hurrikán áldozataiért imádkozunk.

Egy japán nõvel is találkoztam ezen a szemináriumon.

A feleségem megtudta, hogy a nõ Yayoi-cho-ból való, Nakanóból. Ígyhát az elejétõl kezdve nagyon jól megértették egymást, és a szeminárium után elmentünk együtt egy japán vendéglõbe.

A neve Masako Imoto, nagyon hasonlít saját nevemhez. Természetesen mi is nagyon jól megértettük egymást.

A bal oldalamon levõ hölgy Tania, az õ lánya. 18 évvel ezelõtt Masako megszülte Taniát és Houstonba költözött. Átvette az aligazgatói tisztet az apja társaságánál. Úgy gondolom, hogy keményen megdolgozott azért, hogy az új környezethez alkalmazkodni tudjon. Õ nem mondta ezt el, de nekem az az érzésem, hogy így volt.

Közben szakított Tania apjával és egyedül nevelte fel lányát. Mikor édesanyja a mellékhelyiségre ment, Tania elmondta nekünk hogyan nehezítette anyja életét amiatt, hogy apa nélkül nevelkedett, de most, hogy már 18 éves, egy Baltimore-i fõiskolára fog járni, nemzetközi kapcsolatokat tanulmányoz majd, hogy diplomata lehessen, és nagyon hálás édesanyjának, akit nagyon szeret. Nagyon megindított bennünket, mikor ezeket a dolgokat hallottuk tõle.

Sok japánnal találkoztam a világ különbözõ pontján, de nagyrészük nõ volt. Észrevettem, hogy mind nagyon erõs nõk, akik felnevelik gyermekeiket és annak a közösségnek részévé válnak, amelyben laknak. Úgy tûnik, hogy a japán nõk könnyebben alkalmazkodnak és jobban értenek ahhoz, hogy megtalálják helyüket Japánon kívül, mint a férfiak.

Tania, én is a nemzetközi kapcsolatokat tanulmányoztam. Remélem, hogy te is a világ körül fogsz repülni, mint én, diplomataként. Remélem alkalmunk lesz újratalálkozni.

A szeminárium szervezõi

Bal oldalon Daria, aki Hado oktató, jobb oldalon pedig Dr. Roca a Holistic Wellness Networktól. Szervezetükkel együtt végeztük el a víz ceremóniáját a Ponchantrain tónál, amely a fél New Orleanst körülölelti. A cermóniát délelõtt 11-kor kezdtük el és kb. 150 ember vett részt rajta.

Annak ellenére, hogy hétközben volt, sokan eljöttek New Orleansból vagy Baton Rougeból. A jelenlevõk közül szinte mindenki a tavalyi hurrikán károsultja volt.

Arra kértem az embereket, hogy imádkozzanak a tó vizéért, amelybõl megtöltöttem egy üveget. Mindig alkalmazzuk ezt a módszert abban az esetben, ha a víz mennyisége nagyobb, mint az imára összegyûlt emberek száma. Így az emberek energiája könnyebben összpontosul.

Mindannyian imára kulcsoltuk kezünket ezért a vízért és ezt mondtuk: Víz, szeretünk, víz, köszönjük neked, víz, tisztelünk.

Beethoven zenét énekeltünk a víznek.

Vettem a vizet, amiért imádkoztunk és visszatöltöttem a tóba. Imáink és gondolataink szétáradtak az egész tóban.

Délután a két szervezõ elvitt egy olyan helyre, amelyet súlyosan károsított a hurrikán. Nagyon megrázott a tönkrement helyszín látványa. Tulajdonképpen nem esett sok esõ a Katrina hurrikán tombolása alatt, de az erõs szél kinyomta a tó és a csatorna vizét, amely 250.000 lakást tett tönkre és csak 10 nap után húzódott vissza. Nyílvánvaló volt, abból, amit láttam, hogy miután egy ház víz alá kerül, lakhatatlanná válik. Több mint 8 hónap telt el a katasztrófa óta, de a város legérintettebb része még mindig úgy néz ki, mintha szellemek kísértenének ott. Mikor fognak visszatérni oda az emberek? Mikor szerkesztik meg a házak újjáépítésének tervét?

Mint világ körüli utazó, aki a víz szépségérõl és békéjérõl beszél, sokkolva és megfélemülve éreztem magam. Mégis, ugyanakkor még erõsebb indíttatást éreztem arra, hogy folytassam, amit elkezdtem.

Hogy ne feledjem a látottakat, készítettem néhány fotót. Engedjék meg, hogy megosszam önökkel.

Bementem az egyik házba. Ez dr. Roca egyik barátjának háza. Õ engedte meg, hogy bemenjünk.

Sokkolt a látvány.

Baton Rouge városa kb. 100 kilóméternyire fekszik New Orleanstól. Itt lakik Daria, az egyik Hado oktató. Megkérdeztem tõle, hogy tarthatok-e egy önkéntes szemináriumot New Orleansban a Katrina hurrikán károsultjaik számára.

Végül is nehéz lett volna New Orleansban szemináriumot szervezni, ígyhát elhatároztuk, hogy legyen Baton Rougeban, sokan költöztek ide a hurrikán károsultak közül.

A szeminárium délután 5-kor kezdõdött azon a délutánon. A megnyitó alkalmával egy helyi csoport, a Holistic Wellness Network (Holisztikus Jólét Hálózat) egy díjjal adományozott meg. A szeminárium jól zajlott le kb. 200-as nézõközönséggel.

Ezt követõen szertartásom volt egy közeli templomnál. A templom kertjében találtam két emlékkövet, amelyek egy szomorú eseményre vezetnek vissza, és amelyre sok japán még visszaemlékezik.

Kb. 10 évvel ezelõtt történt, én a Mr. Abe esete néven emlékszem rá vissza. Mindegyik kõnek megvan a maga története, és Mr. Abe apja küldte el õket ide Japánból. Összekulcsoltam kezem és imádkozni kezdtem érte.

A Mr. Hattori eset
1992 októbere. Miközben egy Halloween partira sietett, egy 16 éves japán diákot összetévesztettek egy rablóval és fejbelõtték. Baton Rougeban, Louisianaban lõtte le egy férfi egy 44 kaliberes magnum pisztollyal. Ezt az esetet széles körben terjesztette a média és a japánok fel voltak háborodva amiatt, hogy a gyilkost ártatlannak nyílvánították. Sokan feltették a kérdést, hogy vajon a diák nem tudtott különbséget tenni a „freeze” és a „please” között vagy a gyilkos címe hasonlított volna a Halloween parti helyszínének címével, vagy esetleg a gyilkos rasszista érzésû volt-e.

Eltelt 20 év, amióta elkezdtem látogatni az Egyesült Államokat, de az angol kiejtésem egyáltalán nem javult. Számomra nagyon nehéz megkülönböztetni az R-t az L-tõl (például Rice (rízs) Lice (tetü) lesz, vagy a Liver (máj) River (folyó)).

Felhívás a japán Nevelési Minisztériumhoz: nem lehetne restrukturálni az angol nyelv tanítását Japánban?