Szeptember 10-tõl turnézok Europában és az USA-ban. Tegnap, szeptember 29-én értem vissza Japánba. Nem volt idõm pihenésre, mert feltétlenül részt kellet vegyek egy, az IHM számára nagyon különleges találkozón, a Hakozaki Royal Park Hotelben.

A pénzügyi új év bemutatása kellene hogy legyen, de én ezt az alkalmat arra akarom használni, hogy a cég új elnökét bemutassam. Az új elnök Hirotsugu Hazaka (52 éves) Sendai-ból. Õ az Oak Japan cégnek a tulajdonosa, amit 25 évvel ezelõt alapitott. Elnök lett ebben az évben, áprilisban.

Meg szeretném magyarázni, hogy lett az IHM elnöke.

Tavaly áprilisban találkoztam vele Hado-jyuku-ban. Létezett ott egy nagyon energikus ember. Ez volt Hazaka úr. Ettõl a naptól kezdve alkalmam adódott nagyon gyakran találkozni vele. Két hétre rá, megjelent a San Franciscoi, Denveri és Los Angelesi szemináriumjaimon. Mi több, nem értett egyáltalán angolúl.

"Létezik nálad valami ami egyenesen a szívemhez megy. " mondta õ, miközben segített az autograf adásban.

Annak az amerikai turnénak az ideje alatt ment a mozikban a "What the Bleep Do We Know!?" cimû film. A filmproducer készitett egy különleges trailert ami a kristályfényképeket bemutató részét tartalmazta és 8.000 példányt osztott szét 13 városban ahol szemináriumokat kellet tartsak. Hazaka úr érdekelve volt és szerzett egy másolatot mielõtt visszatért Japánba.

A következõ alkalom amikor újból láthattam 20 nappal késõbb volt, Japánba, a Yamagataban tartott szemináriumon. Ott átadta a film trailer-ét, japán felírattal. Nagyon meglepet és boldoggá tett ez a váratlan gesztus.

" Honnan van ez? Ki fordította?2 kérdeztem én. "Léteznek emberek akik beszélnek japánúl és angolúl Sendaiban" válaszolt. "Hihetetlen! Mennyibe került?" "Ne aggodjon a pénz miatt. Válaltam a költségeket" válaszolt habozás nélkül.

Sok más támogatóm is volt eddig, de egyik sem tett egy ilyen drámai gesztust. Éreztem, hogy ez az ember más mint a többi és van benne valami ami különlegessé teszi.

Voltak más tulajdonságai amiknek köszönhetõen rezonált velem, mint példáúl a lelki tisztaság, a gyors cselekvõképesség és a létezési módja. Fokozatosan elkezdtem saját magamat látni benne. Úgy láttam mint azt a valakit aki képes átvenni a poziciómat a cég keretén belül.

Ennek eredményeként CEO lett az IHM-nél tavaly oktoberben, és fél évre rá meggyöztem, hogy legyen a cég elnöke. Attól a pillanattól kezdve ez a kihivás valami bámulatos belsõ változást indított el.

Ma Hazaka úr ünnepli az 53-ik születésnapját. Ez egy fontos nap. Meghívta az összes alkalmazottat, kb. 30 személyt Europából és az USA-ból is. Volt kb. 50 meghívott is, kezdve Toshio Masuda úrral és feleségével. Toasztot mondtunk és ünnepeltük az új IHM születését.

Holnaptól gond nélkül mehetek a 40 napos amerikai turnéra. Remélem, hogy mindenki támogatni fogja Hazaka úrat és az IHM-et.

IHM tagok egy új alakulatban
A harmadik balról az új elnök Hirotsugu Hazaka.

Spanyolország után Ausztriába utaztunk. A Riopari üdülõben voltunk Spanyolországban, kb. 300 km.-re Barcelonától, hogy résztvegyünk egy, a vízrõl szoló, konferencián.

23-án Rosa Maria, egyike a szervezõknek (egy nylocvanvalahányéves asszony aki az Emoto fan klubbnak a vezetõje), bemutatott egy nagyon elismert orvosnak. Ez az orvos mûtéteket végez érzéstelenítõk használása nélkülés emelett festõ, szobrász és zeneszerzõ is egyben. A napjaink Leonardo Da Vinci-je. noastre.

Látogatás a híres Escudero dr.-nál.

Több mindent szeretnék írni róla a következõ naplóimban.
A vízrõl szoló konferencia 24-én kezdõdött. Ami nagy meglepetés volt számomra az hogy, maga az esemény az Emoto fánklubbnak, amit Rosa maria vezett, a kezdeményezésére lett megservezve. Annak ellenére, hogy az esemény helyszíne valahol egy erdõben volt, kb. 300 személy jött el külömbözõ részekrõl, még Portugáliából is jöttek azért, hogy hallhassanak. Ami Rosa Maria-t illeti, kb. 9 órát vezetett, hogy megérkezzen a helyszínre. És több mint 80 éves!

Ennek köszönhetõen, a konferencia nagyon jól zajlott le és mi (én, a feleségem, Otake és Rasmus) nagyon boldogak és meghatottak voltunk.

Barcelona-ból útón Riopar-ba
Sok szélmalmot láttam az utobbi idõben egész Europában

A híres Riopari vízesés	Interjú ugyanazon a helyen

26-án, Rasmus, a feleségem és én Barcelona-ból Klagenfurt, Ausztria-ba repültünk. Részt vettünk egy vízrõl szoló konferencián Ausztriának azon a részén ahol a legtöbb tó található. Konferencia volt, de én voltam az egyedüli felszolaló. Ezt az eseményt Gunper úr rendezte, az a férfi akit tavaly júliusban ismertem meg Tirolban.

Az elõadó terem

Az utóbbi két évben több kampányt szerveztek a víznek az óvása érdekében. Ez a konferencia egy ilyen kampány keretén belül volt rendezve. A terület kormányzójának a helyetese is részt vett ezen a szeminárimon és megajándékozott egy könyvvel.

Egy jóképû kormányzó helyetes ad egy könyvet	Vízzel koccintok a kormányzóhelyetessel és egy a vízet megszemélyesítõ figura

Nagyon megtisztelt ez a meghívás ebbe az országba, amely egyike a világ legnagyobb víztartaléknak a és a legtöbb tóval rendelkezõ területnek a tulajdonosa.

Egy nagyon szép tájkép	Ausztria legmagasabb hegyeiben levõ jég is elolvad

A ma esti szeminárium az én szolom volt amit egy helyi egyetem termében tartottam (az utolsó két szemináriumon voltak más felszolalók is). A teremben kb. 200 ember volt. Ha szemináriumról van szó, ez a kedvenc résztvevõ számom.

Természetesen megfogtam a közönség figyelmét. A két órás szeminárium végén megkaptam az elsõ dán álló ovációkat. Úgy nézz ki, hogy jóbb egy szolo szeminárium.

álló ovációkkal végezve

Ez alkalommal, az összes skandináv ország közül csak Dániát tudtam meglátogatni, de remélem jõvõre Svédországot, Norvégiát és Finnországot is meglátogathatom.

Kopenhágában	Egy gyönyürû virágágy a Kopenhágai repülõteren

Nem volt semmi a programomban, úgy hogy tettem egy sétát csonakkal Kopenhágában. Megszeretném osztani ezt az élményt a lentebb látható képek segitségével.

egy szirén szobra

...amit sok turista áll körül

Este elmentünk a NATHA jóga csoport irodájához, hogy egy dijat vegyünk át. 30 ember volt ott akkor amikor átvettem a «láthatatlan világ megmutatásáért» dijat.

Szintén kaptam egy 15000 koronás prémiumot is (ami 2000 euronak felel meg). Félretettem ezt a pénzt az EMOTO tervnek a finanszirozásáért. (Az elsõ konkrét adomány). Nagyon hálás vagyok.

Miközben a Natha szervezettõl, egy jóga csoport aminek Kopenhágában van a székhelye, kapom a dijat. A jobb oldalon látható az egyik igazgató.

Észrevettem, hogy mind több jóga csoporttól kapok meghivást szemináriumok fenntartása végett. Meglep az a nemzetközi népszerûség amit kaptam. Azt hiszem, hogy a világ jó irányba halad.

Aarhus 300 km.-re van észak-nyugatra Kopenhagától. A konferencia ugyanúgy volt szervezve mint az elõzõ napi. Rasmus-al egy 3 órás autó út útán szerencsésen megérkeztünk. Az útón egy nagyon hosszú hídón mentünk keresztül. Rasmus azt mondta, hogy: “ez a világ második leghosszab hídja. A leghosszabb híd azt hiszem Japánban van.” Azt hiszem, hogy a Seto híd a leghoszabb.

Dánia, úgy mint Hollandia nagyon sikos területen fekszik. Nem láttam egy hegyet sem az útón. Ez egy gazdag területre vall (és az is).

A résztvevõk nagy része középkorú volt úgy mint tegnap. Az amerikaiak lelkes megnyílvánulásai útán egy kicsit kiábrándultnak éreztem magam az itteni emberek reakcióját látva.

Mégis, ha jobban belegondolok természetes, hogy az emberek stilússa és megnyílvánulásaik változzanak a külömbözõ földrajzi és kulturai területeken. A dánok megnyilvánulása bizonyára megfelelõ a kulturájuknak (valójában a japánok ennál is nyugodtabbak).

Félretéve ezeket, egy érdekes élményben volt részem. Az egyik hanggyógyitó oktató rajtam is végzett egy hang gyógyitást, ami a lentebi fénképeken is ltható.

　

Gyógyitás hanggal

Leültetett és ellazitott, ahogy az egyedülálló hangjával elárasztot, a lábujjamtól a fejembúbjáig. A hangja hihetetlenül mély volt a lábujjamnál és emelkedett, ahogy haladt a fejem felé. Mikor a fejembúbjához jutott a hangja hihetetlenül magas volt (overtone).

Azt hiszem, hogy a rezonancia elveit használja, hogy felfedezze a beteg testrészeket és gyógyitó frekvenciákat bocsát ki azok felé a részek felé.

Nagyon meghatott voltam és nagyon jól ellazultam, az egyedüli teher a gyógyitóra esik. De szerintem ez egy kiváló tehnika amely megmagyarázza a vibrációkon alapuló orvoslást és kisérletezik vele.

Az elsõ Észak Europai konferencia nem az én õnálló szemináriumom volt, de én mint fõfelszolaló voltam meghívva erre a hangok érzékelésérõl szoló konferenciára.

az elõadó teremben

A konferencia reggel 11 órakór kezdõdött. Midori Fisher volt a tolmács, egy hölgy aki 42 évvel ezelõtt költözött Dániába. Egy kicsit idõsebb mint én de fiatalabbnak néz ki és tökéletesen beszél japánúl. A dán tudása szintén tökéletes úgy, hogy nem volt miért aggodjak a három szemináriumom fordítása miatt ebben az országban.

Mindig aggodok a fordításnak a minõsége miatt mikor olyan országban járok ahol nem beszélnek angolul. Nem számít bármilyen tökéletesen is beszélnék, ha a tolmács nem elég jó nem tudja helyesen átadni a résztvevõknek az üzenetemet. Ha egy olyan országban vagyok ahol beszélnek angolúl, választhatom azt, hogy angolúl beszéljek, de ha egy olyan országban vagyok ahol egészen más nyelvet beszélnek akkor nincs más választásom. Nagyon sok incidensem volt eddig ebben az irányban, úgyhogy nem tudok lazítani ameddig nem találkozom a tolmáccsal.

Mert a belépõ 100 Euro volt a 200 résztvevõnek a tulnyomó része középkorú volt, és emiatt nyugodtak voltak anélkül, hogy álló ovációkkal illettek volna. Ennek ellenére a szervezõ azt mondta, hogy mindannyian nagyon elégedettek voltak és azt hiszem, hogy jól kezdtem. Délútán egy kétórás interjúm volt egy dokumentumfilm elkészítéséhez. Elég fáradt voltam a végén, de mert ebben a filmben az elsõ felszolaló leszek akit 30 kutató követ, teljes erõmbõl iparkodtam minnél több adatot és minnél érdekesebben átadni.

Aznap este a Jens házaspárral, az eseményt szervezõkkel, három barátjukkal és Rasmus-al meg a feleségével vacsoráztunk a Tipoli park vendéglõjében. Jens úr egy volt egyetemi tanár aki jelen pillanatban egy kultur akadémiát vezet. Emiatt sok kultur embert ismer és egy meleglekû személy akiben megbízhatsz. Örülök, hogy egy ilyen különleges emberrel talákozhattam.

A Tipoli park

A híres Tipoli parkban levõ vendéglõnél.
Második balról Jens úr és bal oldalán Rasmus van a feleségével
középen Jens né látható.

Miután egy napot töltöttünk az unokánkkal (csak egyetlen egy nap volt, de teljes lényemmel átéltem) mi, a nagyszülõk Kopenhágába utaztunk. A Birkmose házaspár, akik együtt Rasmus-al a Hado Life Europe-tól és feleségével, Lisbeth-el a szemináriumom szervezõi fogadtak ott benünket.

Dániába, Spanyolországba és Ausztriába fogok turnézni 12 napig Rasmus-al. Õ osztrák de a felesége Lisbeth dán. Autóval jöttek Kopenhágából, Lisbeth együtt költötte el velünk az elsõ Kopenhágai vacsorát, és aztán a szülei házába szálásolt el benünket.

Itt beszeretném mutatni önöknek Rasmus-t és Lisbeth-et.

Rasmus Georg Gaupp-Berghausen úr fia, aki az elsõ Europai szemináriumom óta támogatott ami ezelõtt öt évvel volt; akkoriban Rasmus a Bécsi Egyetemen folyatatta tanulmányait a vízrõl. Georg és Rasmus többször is részt vettek és segítettek mint szervezõk a szemináriumjaimon.

Rasmusnak hamarosan felkeltették az érdeklõdését a vízkristályos fényképek; elsõsorban õ a vízet tanulmányozta. Miután elvégezte az egyetemet Japánba utazott jegyesével, Lisbeth-el egy honapig tartó felkészítésre. Ez három évvel ezelõtt történt.

Kb. másfél évvel ezelõtt Liechtenstein-be létrehoztam egy laboratoriumot, betartva Rasmusnak tett ígéretemet. Hosszú idõ telt el azóta hogy Japánban részt vett a felkészítésen, mégis tudtam, hogy odaadóan dolgozik ezen. Az apja kapcsolatban volt a Liechtenstein-i királyi családdal és elhatároztam, hogy egy laboratoriumot létesítek ott.

Rasmus és Lisbeth összeházasodtak, és most van egy kislányuk és egy kisfiúk. (Lisbeth a kislánnyal Japánba esett teherbe, a felkészítés ideje alatt úgy, hogy Tokyo Baby-nek kereszteltem).

Rasmus Japánba fog utazni egy hétre, hogy részt vegyen az IHM tagok gyülésén miután együtt utazik velünk a fenntebb említett országokba. Lisbeth a szülei házában fogja várni együtt a gyerekekkel.

Sokan aggodnak a rendkívül zsúfolt programunk miatt, de létezik egy dolog amit mindketten türelmetlenül várunk, amikor útón vagyunk az, hogy láthassuk az unokánkat, a lányunk fiát aki Hollandiában lakik.

Az unokám 2003 február 27-én születet. Ha közönséges nagyszülõk lettünk volna lehet, szerencséseknek érezhettük volna magunkat ha háromszor láthattuk volna. Mégis mi eddig tízszer láttuk.

Öt évvel ezelõtt kértek fel elõször hogy Japán határain túl tartsak elõadást. Mindannyiszor elfogadtam a létezõ meghívásokat, és így alkalmam adódott külömbõzõ világrészeket látni. Azon munkálkodtam, hogy minnél több emberhez eljusson az üzenetem. Az utóbbi három évben az útazásaink sürüssége gyorsan nõtt. A végén a feleségem azt mondta, hogy:”jobb lenne ha pár nap szünetet tartanánk két utazás között”.

Körülbelül akkor születet az unokánk, Riku. Hirtelen a feleségem megváltoztatta a hozzáállását. Nem számít hová megyünk: az Államokba, Europába, Ausztráliába vagy Ázsiába, a feleségem úgy tervezi az utazást hogy Amszterdamban legyen egy megálló. Azt mondja hogy olcsó körülrepülni a világót, de az igazság az, hogy akarja látni az unokáját.

Az unokám fontos szerepet játszott abban, hogy ez a világ számára fontos szeminárium turné létrejöhessen.

Ez alkalommal, Kopenhágában lesz szemináriumom, de Sun Valley-bõl Salt Lake City-, Chicago-, Frankfurtba utaztunk, és aztán Amszterdámba. Fárasztó út volt amit csak azért tettünk meg, hogy egy napra az unokánkkal lehessünk. Nem volt annyi idõnk sem, hogy éjszakára ott maradjunk. Világos, hogy rajongunk az unokánkért.

Akárhogy, nem számít mennyire fáradt vagyok, mikor látom visszanyerem a teljes energiámat. Hogyha rápillntanak a lenntebb lévõ fényképekre meg fogják érteni, hogy miért. (vajon azért van ez így mert én vagyok a nagyapa?)

Harmadik nap Sun Valley-ban, az a nap amikor szûk csoportban találkozunk õszentsége a Dalai Lámával. Lámpalázam volt már elõzõ éjjel és nem aludtam valami jól. Még reggel is izgultam tudva azt, hogy õ is ott lesz és nem tudtam megnyugodni.

Délben 12 órakkor volt meghatározva a találkozás, úgy hogy fél órával elõtte elindultunk Sokoloff úr háza felé. Mkor beléptem elõttünk hallottam egy csoportot ami kellemesen beszélgetett. Egy váróterembe vezettek benünket, ahol 15 percet vártunk. A meghatározott idõpontnál hamarabb vezettek be Õszentségéhez. A fiamat és feleségét felkérték, hogy ne fotózanak és ne filmezenek a várakozás ideje alatt, de én megkérdeztem egy ott lévõ asszisztenst aki azt mondta, hogy semmi gond. Így, a fiam elõvette a kemerát, a felesége pedig a fényképezõgépet.

„Oh, tényleg értenek hozzá” gondoltam én miközben sorra kerültem hogy bevezesenek Õszentségéhez. Mikor kezet szorítottunk eszembe jutott, hogy 15 évvel ezelõtt láttam az Okura Hotelben Japánban, ahol egy beszédet tartott. A feleségemmel együtt mentem arra a talákozóra, de mivel késõn érkeztünk a terem már tele volt és csak egy másik szobában levõ képernyõn tudtuk követni.

Meglepõ módon, az elõadás végén, több mint ezer résztvevõvel adott kezet. Mi is sorba áltunk, hogy kezet foghasunk vele. Eszembe jut, hogy megtelt a szívem mikor kezet fogott velem. Akkor, pontosan úgy mint most, a kezei melegek és lágytapíntásúak voltak. Úgy éreztem mint egy apát, miközben a szívem megtelt egy forró érzéssel.

A csoportunkban voltak olyan emberek akiket én sem ismertem. Egyesek kõzülük kérdéseket tettek fel, de én annyira lámpalázas voltam, hogy képtelen voltam megszólalni. Mégis odakell adjam a ajándékot amit Japánból hoztam számára. Annak a vízkristálynak a fényképe volt aminek az “együttérzés“ szó lett megmutatva.

Egy idõ után bátorságot véve megkérdeztem”mondhatok én is valamit” és õszentsége a Dalai Láma felé indultam evvel a bekeretezett fényképpel. “Ezt az ajándékot hoztam Japánból” suttogtam. “Mi ez?” kérdezte. Tulságosan izgultam ahoz, hogy a megfelelõ angol szavakat megtaláljam. Felkértem Sokoloff úrat aki köztünk állt, hogy magyarázza õ meg, hogy mirõl van szó. Korában elmagyaráztam Sokoloff úrnak úgy, hogy most õ képes volt beszélni rólam és a fényképrõl.

Mikor õszentsége megértette az arca meglágyult és suttogva azt mondta: “nagyon szép, ez igazán különleges!” ahogy az alábbi fényképen is látható értékelése jeleként fejet hajtott.

Meglepett és a feleségem után néztem a segítségét keresve, abban a pillanatban mikor ez a fénykép készült. Nem voltam illetlen mikor az én fejem fentebb volt mint az õvé, mert a következõ pillanatban az én fejem mélybre hajolt mint az õvé. Azt hiszem senki sem fényképezett le a következõ pillanatban.

Azt hiszem hogy tetszet az együttérzés kristály fényképe mert válan fogott és a családommal együtt lefényképeztette magát. Nagyon boldogan távoztam Sokoloff úr házából.

Emoto úr együtt õszentségével a Dalai Lámával.

Azalatt a három nap alatt amit Sun Valley-ban töltöttem folyamatosan égy lelki közelséget éreztem a Dalai Lámához, de most, miután beszéltem vele ez az érzés még erõsebbé vált. Annak ellenérehogy csupán 10 évvel ídõsebb mint én eszembe jutatja az apámat aki ezelõtt 40 évvel halt meg.Az apám aki eltávozott… Biztos vagyok abban, hogy sokszor megfenyített, és sok olyan dolog volt ami nem tetszett nála, de most amikor már nincs, továbbra él mint egy szent a szívemben. Az a 20 perc amit a Dalai Lámával töltöttem arra késztetett, hogy azt gondoljam: “oh, olyan mint az apám!”

Sokoloff úr, köszönöm, hogy ilyen alkalmat adott nekem és ilyen csodálatos pillanatokat élhettem át.

Ahoz, hogy a Sun Valley-i útamról beszélhessek szükséges, hogy eleinte egy Idahoi üzletemberrõl, Sokoloff úrról beszéljek, akit tavaly ismertem meg.

Raymond Sokoloff úr egy relytélyes személy. Egy helyi lap “stratégikus befektetés kutató”-nak nevezte, de mikor találkozol vele rájösz, hogy tulajdonképp egy nagyon nyított és tiszta emberrel van dolgod. Egyáltalán nem úgy nézet ki ahogy én elképeltem egy sikeres üzletembert.

Elõször akkor találkoztam vele mikor a Sun Valley-i Fesztiválon bemutatott mint fõelõadót, az idén május 27-én. Elõzõ este az Egyesült Nemzetek Szervezeténél tartottam egy beszédet és reggel 4 órakkor keltem hogy New Yorkból Chicagoba utazzak, aztán Salt Lake- és Sun Valley-ba. Nagyon fáradt voltam. Végre idejébe érkeztem arra a szemináriumra amit ugyanaznap este kellet fenntartsak. Mikor elõször találkoztam Sokoloff úrral észrevettem a magaságát, a kedves mosolyát és azt, hogy nagy keze van.

Utolsó napon, amit Sun Valleyban töltöttem, meghívott a házába. Azt mondta hogy Õszentségét a Dalai Lámát is meg fogja hívni szeptember 11-én. Egy 10.000 fõnyi találkozást rendez, egy gyermek találkozót és egy találkozót a kliensei számára. Sokoloff úr és Õszentsége a Dalai Láma jó barátok és egy, a békét szolgáló találkozást akart szervezni a négy éves 9/11 eseménynek az emlékére. Bizonyos okok miatt meggyõzõtt, hogy én is részt vegyek ezen az eseményen. Sokoloff úr nagy rajongója a “Víz rejtett üzenetei” címû könyvemnek és kb. 500 példánya van amit a klienseinek és barátainak akar ajándékozni. Azt mondta, hogy a szeretet és hála filozofiám a legjobb irány az igazi együttérzés eléréséhez. Emiatt is akarta azt, hogy találkozzak a Dalai Lámával. Mert nagyon könnyen meghatódom és annak ellenére, hogy semmilyen más indokom nem volt, hogy az Egyesült Államokba legyek abban a pillanatban, azonal elfogadtam a meghívást. És ma, a feleségemmel, a fiammal és feleségével, Richard- és Cynthia-val a ‘Beyond Words’ kiadótól együtt részt veszek egy 10.000 személyes találkozón.

A Beyond Words’-tól Richard, Cynthia, és alkalmazottai	Együtt egy híres íróval és feleségével

A napos pázsiton 10.000 ember találkozott hogy a Dalai Lámát halhassa. A következõkröl beszélt:

Altruizmus és Együtérzés

-Teljesen belevesd magad valakinek a problémájába és teli együttérzéssel old meg, sokatmondó és fontos párbeszéd segítségével.
–Az igazi együttérzés elõször is sajátmagad iránt együttérzést jelent, amit aztán másokra is kivetítsz.

Fontos, hogy legyen

1. Önbizalmunk

2. Öntiszteletünk

3. Reményünk

-Emlékezzetek arra, hogy mindennek a szélesebb látókörét tudatosítsátok és legyetek realisták. Az emberek felfogása bizonyos dologról 90%-ban túlzott és emiatt jelennek meg a negatívizmus, harag, félelem állapotai.

-A 20-ik század volt a legerõszakosabb és számunkra, emberi lények számára, a legfontosabb század. A világ kezd jobbá válni, mert eddig nem léteztek viták az emberi jogokra, az egyenlõségre vonatkozóan, stb. de most vannak.

-Nézz elõre határozottan és teljes elszántságal.
-A 21-ik század a párbeszéd és együttérzés százada és a legfontosabb témák amiket meg kell vitatni a környezetvédelem, a gazdag- és szegényember között létezõ szakadék.

- Mind több üzletember veszi figyelembe a spirituális értékeket, a moralitást és a számukra fontos értékeket az üzleti ügyekben.

-Elemezzétek a valóságot: fejleszetek ki egy meggyõzõdést; eleinte ti magatok kell megváltozatok, csak aztán tudtok átalakítani és megérteni másokat.

HOGY OLD MEG A PROBLÉMÁKAT?
1. Elõször nézz önmagadba

2. Kapcsolat más személyekkel:
-találkozz tanult emeberekkel, elemezd a külömbségeket és a hasonlóságokat

-találkozz gyakorlókkal, cseréljetek személyes tapasztalatokat

-csendben meditálj meditációcsoportok keretén belül

-külömbözõ hagyományos hitvezetõk találkozzanak és legyen a béke a közös nyelvük

a fenntebbi négy pont akkor használható amikor a valások közti harmoniáért küzdesz.

Ha a közösséget akarod megváltoztatni jusson eszedbe, hogy mindannyian egyformák vagyunk: emberi lények, akik ugyanavval a lehetõségekkel rendelkezünk…úgy hogy csináljatok változásokat!

Mától kezdve, egy újabb világkörüli útra indulok. A program a következo›:

11 - 13 Sun Valley, Idaho, USA --- résztveszek azon az eseményen amin a Dalai Láma is résztvesz
15 Amsterdam --- hogy lásam az unokámat

16 - 20 --- három szeminárium Kopenhágában, Dániában és a környezo› városokban – elo›ször Észak Europában

21 --- Barcelona, Spanyolország
22 - 24 --- Barcelona-részt veszek a Rio Bar Water konferencián

25 - 27 --- Tirol, Ausztria - szeminárium egy üzletidolgokkal foglalkozó kutatócsoport számára

29 visszatérés Japánba

Két északa otthon maradás után, elindulok egy 40 napos útra az Egyesült Államokba oktober 1-to›l. Olyan, mintha csak egy kis ido›re megálnék, hogy ruhát váltsak, két napig.

Sokan aggodnak az egészségem miatt, de én mindig azt válaszolom: “köszönöm de ne aggodjatok. Olyan vagyok mint egy bicikli, ha megállok, felborúlok.”

Azt hihetik, hogy ez csupán egy rossz vicc, de én azt hiszem, hogy a bolygonk sokkal rosszabb álapotban van mint én és, hogyha bármilyen változást hozhatok, akkor nem zavar, hogy oda menjek ahol szükséges.

Ami ezt a naplót illeti, a lányom, aki öt éve ír naplót a saját web oldalán, aláhuzta, hogy a “napló” azt jelenti hogy saját magad írod. Nincs semmi értelme ha te sohasem írsz bele. Így elhatároztam, hogy ezt a naplót is én írjam. Remélem nincsenek nagy elvárásaik etto›l a naplótól.

Paul Coleman, az ember aki gyalog tett meg egy világkörüli utat, részt vesz a november 16-i “Víz az életért” fesztiválon.

Mi, az IHM alkalmazottai üdvözöltük Kadokawa Shoten-bõl Paul-t, aki gyalog járja be a világot fákat ültetve, és jegyesét Konomi-t.

A könyvének a címe: „Paul Coleman, egy 42.000 km gyalog megtett út”. Türelmetlenül vártuk a találkozást evvel a békeharcossal és jegyesével, aki a könyvet írta.

Ez a találkozás egy nappal Emoto úr hosszú, az oceánon túl szervezet, szemináriumsorozat megkezdése elõtt jöt létre. Ilyen napokon az irodákban nagy sürgés-forgás van, mindenki iparkodik véghezvinni a dolgát és a találkozások percnyi pontosságal vannak megszabva.

Paul belépett a sürgés-forgással telt írodába a megnyugtató mosolyával, együtt jegyesével, Konomi-val. A lakodalmuk két hét mulva lesz. A hölgy talpraesett, egyenes tartássú és könnyed járássú.

Paul és Konomi

„15 éve gyalogolok.” mondta. Elmagyarázta, hogy kis kora óta vonzotta az Amazon folyó. 34 éves korában döntötte el, hogy az emberiségért fog dolgozni, úgyhogy elhagyta a gazdag életét, felvette a hátizsákot és utnak indult.

És azota gyalogol. Elgyalogolt a brazil Rio-ig. Ezen az utón kapott egy becenevet: Földjáró.

A béke üzenetével és fákat ültetve utazott San Francisco-ból a háború által dúlt Boszniáig. 6000 km. gyalogolt Angliában és 2000 fát ültetett a Szarajévóban meghalt 160 gyermek emlékére. Megigérte hogy milliónyi fát fog ültetni a 20 században lezajlott háború elesetteinek az emlékére. Angliából Europa többi részéig, Iordániáig, Dél Afrikáig. Elkezdve a Johannesburgi Nelson Mandela cellájától egész Kináig.

Konomi szerint, a lábújai befele fordultak mintha meg akarták volna kaparintani a földet és nagyon nehéz volt. 2004-ben elnyerte az Emberiség Szíve elismerést, azt az elismerést amit Õ Szentsége a Dalai Láma is elnyert egyszer. Folytatja az imádságot a békéért a Fuji Hegy lábától Hiroshima-ig és Nagasaki-ig, és felszolalt a Világkiállításon Nagoya-ban. Elgyalogolt Okinawa-ig ahol kérte hogy újra ültessenek fákat erre a területre. Itt, õ és Konomi közelebb kerültek, és többet tudtak meg egymásról.

A könyvében megmagyarázza hogy nem a gyalog megtett távolság és nem az ültetett fák száma fontos. Ami igazán fontos az, hogy minel több ember értse meg küldetését és cselekedjen eszerint.

Azt akarom, hogy a japán nép felébredjen. Õk azok az emberek akiket ennek a mozgalomnak a vezetõjeive akarom tenni.

A homlokán egy kendõ van amit Konomi készített számára. Kinaiakra való energikus jeleme van. “Kivûl álló? Azt akarom hogy akik látnak jöjjenek és beszéljenek velem.” magyarázza.

Gunter is és Paul is részt vesz a “Víz az életért” fesztiválon ami november 16-án lesz. Kérem tekintsenek az életükre amik magukért szolnak úgy ahogy Dr. Emoto-é is.

Dr. Emoto ajándékot ad


Az ajándék “férj felesége szerelme” fénykép

Hado lap szerkesztõ: Tusneko Narukage

Gunter Pauli, a 21-ik század Superman-je részt vesz a november 16-i “Víz az életért” fesztiválon.

Sohasem tudhatod mikor adódik alkalom arra, hogy egy cikket jelentess meg a mi Hado lapunkban. Ez alkalommal, Emoto úrnak két vendége is volt az océanon túlról, mielõtt Sun Valley-be utazott volna a “szeptember 9/11-ért” rendezvényre.

Hátra hagytam az alakalmazottaimat akik munkálkodtak a Hado lap oktoberi szám megjeletetésén és reménykedtem, hogy egy Shinkansen-t elérek. Nagyon megilletõdtem mert Gunter Pauli-val találkoztam, azzal az emberrel aki a mult tavaszon meggyözött arról, hogy õ a 21-ik század Superman-je.

Ahogy bejelentette, Superman aznap érkezett. Emoto és Gunter úrak kölcsönösen tisztelik egymásnak a munkáját, és tulajdonképp egy baráti találkozás volt. Gunter úr azokról a kristályfényképekrõl beszélt amik afrikai zenét hallgattak és a jõvõ év szeptemberében rendezésre kerülõ eseményrõl Dél Afrikában amire Emoto úr is meghívást kapot. Megprobál Emoto úrnak egy találkozást szervezni akkor Mandela elnök úrral.

Emoto úr is megosztotta az ötleteit a közelgõ November 16-i eseménnyel kapcsolatban.

Részletek a Gunter úrral folyatatott beszélgetésbõl:

Gunter: Az új tervem amin most dolgozok az, hogy az USA-ban egy olyan központot létesítsek ami bizonyíthaja, hogy az álításaim igazak.

Kalifornia egyike azoknak a városoknak amely a legnagyobb vízveszteséggel bír. A szomszédos államokból Arizona-, Kolorádo- és Nevadá-ból gyüjtík a vízet. De mindennap elpazarolják, beszennyezik és aztán a tengerbe ömlesztik.

Egy barátom kb. 80 nézetmérföldnyi területet felajánlott Szanta Barbarában, ami észak-nyugatra van Los Angeles-tõl. Az a rész nagyon száraz, és nem található semmilyen vízforrás sem. 10 napig maradtam ott, és sétáltam a környéken. Meg tudom álapítani hol és mennyi víz van a növényzet megfigyelése után. A kutatásaim végeztével rájöttem, hogy a víz potolható. Ezen a területen évente csupán kétszer-háromszor esik az esõ. De, hogyha van ennyi vízünk és nem pazaroljuk el, akkor elegendõ víz jut arra, hogy mindenkinek saját jacuzzi-ja legyen.

Emoto: Wow!

Gunter: Megigértem a barátomnak, hogy mielõtt a központot létrehozom, vízet teremtek. Az álamokbeli emberek azt hiszik, hogy ott nem létezik víz. Mindannyian azt hiszik, hogy túl nagy a szárazság ahoz, hogy a terület lakható legyen. De ha lesz víz és ez a központ, azt hiszem, hogy az amerikaik meg fogják érteni, hogy az amit állítok megvalosítható. Iparkodok létrehozni egy központot aminek egy ilyen erõs üzenete legyen.

Gunter beszélve az álmáról

A beszélgetés az “Emoto terv”-el folytatódott, aztán egy árnyékon fejlõdõ kávéfáról, stb. Az érdekes beszélgetés egészen a következõ vendég megérkezéséig tartott. (Lásd a Hado lap novemberi számát).

Hado lap fõ szerkesztõje, Tuneko Narukage