Ma volt előszőr 33 nap után hogy beléptem az irodámban. A reggeli gyülés után, ahol bemutattam a szeminárium turnéval kapcsolatos dolgokat, délután egy nagyon kedves belgiumi vendég látógatását fogadtam. A neve Gunter Pauli és a Zero Emission mozgalom promotere.

Gunter Pauli-val, az én irodámban.

 Ime az ő bemutatása egy TV műsor “a földnek nevezett nagy űrhajó” web oldalról :

“Egy veszteség nélküli világ” , Gunter Pauli (47) Belgium dolgozik egy ilyen világért aminek nulla a kisugárzása.

Gunter egy ekologikus, kokuszdió olajból készített mosopor feltalálása révén lett híres. Mikor Indonéziában volt, ahol kokuszdió ültetvények léteznek, nagyon meghökkent attól amit ott látott. Megértette hogy az által hogy kokuszdió fákat ültetnek az erdők helyett tönkre teszik a környezetet.

Ez a szomorú élmény adta a Nulla Sugárzás ötletét. Elhatározta hogy ezt az ötletet terjeszteni fogja az egész világban, és utazni fog mindenfele hogy evvel a témával konferenciákat tartson. A közönség figyelmét újból megfogta.  Az erőfeszítése most alakot kezd kapni az egész világban. Például Saitamaban, Japánban, a szemét a cementgyárban át lett alakítva újbólfelhasználható alapanyaggá, és a Gotland Szigeten, azok a répák amik el voltak dobva mert nem felelt meg a formájuk most fe l vannak használva mint fánk töltelék.

Több mint 330 napon évente utón van. A családját havonta 3 napig látja. “Szomorú vagyok hogy annyi nehézséget okozok most a családomnak. De ha most nem terjesztem a nulla sugárzást sokkal nagyobb terhet hagyok a gyermekeim generációjának. 100 éven belül ez a mozgalom az egész világon szétterjed. ” Gunter továbbra is erős meggyőződessel terjeszti az elméletét.

 Narrátor: Kenji Sawada

 Ugy látszik hogy tudott a könyvemről, öt évvel ezelőtt és mindig reménykedett abban hogy találkozni fog velem. Yamamoto úr segítségével a Yamagen Timber Company-tól, aki nagyon lelkiismeretes a környezetvédelmi problémák megoldásával szemben, végre sikerült ez a találkozás. A nagyon zsufolt programja ellenére, miellőtt New Yorkba repült volna hogy egy előadást tartson az Egyesült Nemzetek-nél időt szakított arra hogy az iródámba jöjjön.

Az első talákozástól nagyon meghatótt. Az az ötlet hogy a szeméttől megszabaduljunk abbóla hitből jött hogy a természet nem alkot selejtet. Az egyedülàlló  ötletei  és gondolatai a természteben talàltàk forràsukat. Példàul felhasznàlta a zebrànak a jellegzetes fehér fekete csikokkal tarkitott szörezetét egy napi hasznàlatu ekologikus hömérséklet egyensulyfenntartàssàra készitett müszer elkészitésére.

Gunter Pauli-val

 Mindemellett, még sok olyan màs dolgot csinàl mint példàul oktató könyvek nyomtatàsa gyerekek szàmàra, amik példàk lehetnek szàmomra arra amit szeretnék az NPO, a viz az életért alapitvàny keretén beluül szeretnék én is csinàlni.

25-ikén Honolulu-ban maradtam, és másnap reggel vettük a repűlőt Japánba. Visszatértem egy teljes honapi utazás után. Mindig aggodunk a két cica miatt akiket kénytelenek vagyunk magukra hagyni. Főleg Tama miatt aggodom, aki szerintem a feleségem családtagja volt előző életében, mert nagyon fáradtnak látszott. Nem tehetek semmit, de gondolkodoba esem hogy mi lesz mikor két és fél honapot fogunk hiányozni, március végétől kezdve.

A nagyobbik fiam, aki az én cégemnél dolgozik, általában vigyázz rájuk. Nagyon örülök hogy itt van, és gondozza a cicákat, mert másképp a feleségem nem kisérhetne el a turnéimban olyan gyakran. 

 A fiam ma töltötte be a 32 évét, úgy hogy a közelben lévő szállodában ünnepeltük a születésnapját. A Hollandiaban lévő unokám is egyugyanazon a napon született, úgy hogy ez dupla ünnep. Éz egy nagyon érdekes fejezet a családunk számára.

A lányom 1970 március 5-én született, a nagyobbik fiam 1973 febr. 27-én, a második fiam március 2-án, az unokám 2003 feb. 27-én. Természetesen nem terveztük hogy mindannyian febr.27 és március 5 között szülesenek és így a halak jegyében legyenek. Lehet hogy egy olyan csillagról jöttek ami kapcsolatban van avval hogy a víz segítségére váljanak ezen a földőn. Apropo, mindannyian számomra dolgoznak. Lefogadom hogy a jővőben, az unokám is számomra fog dolgozni.

Most, vacsora után írom ezt a naplót. Le szeretném jegyezni az összefogalót enneka szeminárium turnénak. Legelőszőris, a szemináriumoknak a mennyiségi mérlegét mutatom be: 

Tavaly aprilis-májusában Amerika 13 városában voltam és 4500 emberhez szóltam. Ez alkalommal a halgatók száma megduplázódott. Emellett, szinte minden városban az összes jegy el lett adva. Hosszú sorok voltak a termek előtt ahol a szemináriumokat tartottam. A hőlgy aki a Santa Cruzi szemináriumomon vett részt a következőket írta egyik barátomnak:

Láttad hány ember várakozott a Rio Színház előtt? (a terem ahol a szemináriumomat tartottam) Az embersór az épűlet körül kigyózott. Hallottam az emebreket mondani: “olyan mintha arra várnánk hogy egy nagy rock zene koncertre lépjünk be”. Mindannyian egyet értettünk abban, hogy nagyon jó hogy dr. Emoto az új rock sztár.

 Nem azért irom ezt hogy dicsekedjek, hanem hogy aláhuzzam hogy egy új “jelenség” kezdődőtt. Mindazok számára akik támogatattok szertném megköszöni hogy megértetté tettétek számomra azt hogy szükséges spirituális szempontból nézni a dolgokat, mert “azok az idők közel vannak”.

Természetese ennek a “jelenségnek” az egyenes oka a  “What the Bleep Do We Know!?” (Mit tudunk mi valójában!?) film lehet. Azért mert léteznek olyan emberek akik hisznek a láthatatlan világban, hittek ebben a munkában és ebben a más stilusú életben, sokkal azelőtt mielőtt ez a film megjelent volna, ez a jelnség gyökereket foghatott. Gyertek és erősítsük ezt a mozgalmat, és együtt menjünk a főár felé.

Konától Hiro-ig két és fél órát tettünk autóval. Elhatároztuk hogy a vulkanikus terület környékére megyünk, úgy hogy Fred a Kilauea Nemzeti Parkon keresztül haladt. Nem voltam nagyon meglepve, lévén hogy megszoktam ezt a látványt Japánban, de észre vettem hogy itt sokkal kevesebb illat volt a levegõben mint Japánban. Látható a láva folyása, kõ alakulatok, a jelegzetes növényzet, és lakható területek alakulása. Minden japánnak aki Hawaii szigetekre eljut ajánlom hogy meglátogassa ezt a helyet – tudva lévõ hogy Japán is vulkanikus sziget.

 

Elég közel lehet menni a vulkán szájáhóz – a pára minden felöl emelkedik.

A Hiro-i gyõnyõrû part

A nagy gajuarmo fa.

 

A feleségem nagyon örült a Hiro-i igazi hawaii szigetekhez méltó tájképnek. Hiro a nagy szigetnek a keleti részén található és sok Nikkei lakósa van. Láttam japán arcúakat az utcákon, a szállódákban és sok más helyen, mintha Okinawaban lettem volna. Az utolsó szeminárium ebbõl a túrnéból a Palace Theater-ben lesz. Tegnapig csupán 200 jegy kelt el, a 450-bõl, úgy hogy most arra számítottam hogy nem telik meg a terem, ahogy ebben a turnémban megszoktam.

 

Ennek ellenére, újból megtörtént az “útolsó óra jelensége”. A szeminárium kezdetekór, 7:30-kór a legtöbb szék el volt foglalva, ami azt jelenti hogy kb. 200 személy vásárolt jegyet aznap. Ez a szeminárium tisztán bemutatta ennek a turnénak a jelegzeteségét. Arra gondoltam hogy olyan mint egy pozitiv tsunami ami mindenfele kihat.

 

Még volt egy örömteli dolog. Az erre a szemináriumra felkért fordító a tavalyi megfigyelõ vezetõ volt, az akit a tegnapi naplómban is megemlítettem. Korábban azt mondták hogy Andy Hasegawa lesz a fordító de nem tudtam hogy egy és úgyanaz a személy. Természetesen nagyon jól boldogult a fordítással, úgy hogy ez a szeminárium is nagy sikerrel végzõdõtt. Tökéletesen beszél japánúl és angolúl (az apja japán, az anyja amerikai). Az az érzésem hogy fogok még vele találkozni.

 

Jól dolgozva együtt, az elõadó és a fordító

 

A teli terem

A nagy befejezés

Még egy váratlan esemény, Leonardo G. Horowitz, egy kutató a DNA-tól aki pár évvel ezelõt felkeltette az érdeklõdésemet, meglátogatott, és az új könyvével megajádékozott. Eksztázisban voltam. Annyira meghatódtam, hogy elfelejtettem lefényképezni. Úgyhogy csak a könyvének a fényképét mutathatom meg önöknek, az ö aláírásával. Egy másik alkalommal aprolékosabban be fogom mutatni, úgyszintén a következõ naplómban lefogom írna a tíz szemináriumnak a következtetéseit.

 

Dr. Horowitz új könyve

Dr. Horowitz autografja

Éjfél tájban érkeztünk Doug házához, neki és feleségének nem kis meglepetésére. Egy könnyû vacsora után, reggel 1:00-kór feküdtünk le.

A következõ nap reggelén 6:00 – kór keltünk hogy mennyünk úszni a delfinekkel. Tudtam hogy Doug és felesége foglalkoznak a delfinekkel, és a feleségem ezért kérte az úszást. De öszintén megvallom hogy nehezünkre esett ilyen korán kelni. Én meggondoltam magam és elhatároztam hogy nem megyek a vízbe és csak megfigyelõ leszek. 

Dougot elkisérte a felesége, egy barátja aki a delfineket filmezte, Fred, a feleségem, én és John, a hajó kapitánya. Mindketten álmosak voltunk az autóban, de mikor a hajóra értünk teljesen felébredtünk. A feleségem bármikor kész hogy merüléseket hajtson végre. Csupán 4 évvel fiatalabb mint én, vajon honnan van ennyi energiája? Mindig elképeszt.

 

A csapat.

Több mint 100 delfint láttunk. A feleségem, Doug segítségével, boldogan, egy óra hosszat úszott. Nagyon szeretem nézni mikor jól érzi magát.

Delfinek

A szeminárium ami az Aloha mozi termében zajlott 7:30-kór kezdõdõtt. Itt is megtelt a terem, a lábon állók száma a terem hátsó részén kb. 50-re emelkedett.Összesen vagy 370 személy gyült õssze, négyszer több mint tavaly. Takako, az én fordítóm, a legjobbat adta, úgy hogy ez a szeminárium is álló ovációkkal fejezõdõtt.

A gyerekek is álva tapsoltak

A Nagy Sziget a legnagyobb a hawaii szigetek közül, de a lakosság -kb. 130.000 – legnagyobb rész Kona-ban vagy Hiro-ban lakik. Szóval, Kona, ahol 23-án tartok szemináriumot egy 60.000 lakossú város – szinte nem is lehet városnak nevezni hogyha japán mércét használunk. A Hiro szigeten lévõ Hilton szálodában tartottam egy elõadást tavaly. Úgy emlékszem hogy kb. 100 résztvevõ volt. Az ottaniak azt mondták hogy meglepõ hogy egy ilyen szeminárium ilyen sok embert vonzon. Egy évre rá, kiváncsi vagyok hogy hányan fognak eljönni az én konferenciámra.

Dél körül indultunk Maui-ból és egy órakkor érkeztünk Koná-ba.  Egyenesen a Maunakea hegyre mentünk hogy a csillagokat megfigyeljük. Ugyanazon a turon vettünk tavaly is részt és egy nagyon jó vezetõnk volt. Reméljük hogy ezuttal is találkozunk vele.

Mégis, most más lett a vezetõnk. Felmásztunk a hegy csúcsra és 11 megfigyelõt láttunk ami 13 ország közremüûkõdésével lett építve. Subarunak hivják azt a megfigyelõt amit a Japánok építettek. Utána egy szép naplementét láttunk. Ez a kirándulás egy erõfeszítési tur volt számomra. A hely 4200m magasságban van a tengerszinthez mérve, alacsony hõmérséklet, hó és ritka levegõ volt. Lehetetlen volt számomra hogy kiszáljak az autóból.

 

 

 Egy barátságos lóval a Maunakea hegyen.
Itt még jól éreztem magam.

Fenn a hegyen

Kb 3000 m magasan.Elkezdetem fáradni 

Subaru megfigyelõ

egy másik ország megfigyelõje 

elektronikus teleszkopok

 

Ennek ellenére a naplemente nagyon szép volt. A feleségem nagyon lelksedett érteés kiszállt a kocsiból hogy lefényképezze, de 5 perc mulva visszatért azt mondva hogy „túl hideg van”. Mindemellett a csillagmegfigyelés kiábrándító volt a tavalyihoz képest. Telehold volt és túlságosan erõsen ragyogótt. Ha csillagokat akartok megfigyelni ne menjetek teleholdkór. Fred barátjánál, Doug-nál kellet volna lakjunk de 11:30 már el volt mulva mikor megérkeztünk. Milyen fárasztó nap!

Egy gyõnyõrû naplemente

Pihenés az autóban

A 17-ikei megható szeminárium után Fred, mint szervezõ, jósággal egy négy napos pihenõt adott. 18-ikán és 19-ikén leírtam a naplómat, amivel lemaradtam. 20-án golfozni voltam és részt vettem egy mulatságon és a következõ napot a bálnák figyelésével töltöttem. Magamba azt gondoltam hogy ez a 4 napos vakáció, amit a feleségemmel megoszthattam, a Hawaii szigetek Istenének az ajándéka amit azért adott hogy feltötsem magamat energiával a következõ idõszakra.

Legelõször a gyõnyõrû házról, ahol laktunk, szeretnék beszélni. Ez Fred barátainak, Michael és Maggie-nek a második lakásuk. Beszerettem volna mutatni a lakásnak a belsejét is, de azért hogy ne lépjek túl a család megszabott bensõségességi határain, csak az épületbejárat, az udvar és az uszómedence (jacuzzi-val) fotóit mutatom be.

 

Bejárat

Az udvar

Az úszómedence

 19-én a Bálnák Napja volt, és a közelben lévõ parton tartott ünnep olyan volt mint Japánban egy nyári fesztivál, sok zenével, táncal és kirakodóárússal. Nagyon sokan eljöttek.

A bálnák Napja

20-án, elõszõr öt év után, golfoztam. Hogy õszinte legyek nem hittem volna hogy újból fogok golfozni, de azt mondtam hogy megprobálom, mert a golfpálya pont a ház mellett van. Feltettem magamban a kérdést hogyha mind a 18 lyukon keresztül tudom vágni magam, és mert a cart-al a pálya bármely részére eljuthatam, sikerrel végigmentem az összesen.

 

A golfpályán

 Mikor a kilométerórára pillantottam felfogtam hogy már 10.000 lépést tettem meg. A golf egy nagyon jó sport az olyan emberek számára mint én. Az én mentorom, dr. Shioya most 104 éves és 94 éves korában volt iskolában – emiatt bekerült a rekordok könyvébe is. Probáljam meg én is ezt?

Mikor visszatértem a golfpályáról szerveztem egy fogadást mindazok számára akik segítettek ezeknek a szemináriumoknak a megszervezésében. Ahogy a fotók is mutatják, sokan jöttek, és mert maui fogadás volt, a legtöbben hoztak ennivalót is. Mindannyian jól éreztük magunkat. Sok emberrel találkoztam és sok olyan dolgot tanultam amit a kutatásaimban és a következõ szemináriumjaimban fel fogok használni.

 

A fogadáson

 21-ke a bálnák figyelésére szánt várva várt nap volt. Egy nagy busz egész a kapuig jött értünk. Ez a busz különbõzõ szállódáknál és házaknál megállt hogy felvegye mindazokat akik a kikötõbe akartak jutni.

Dél körül két óra hosszat voltunk egy hajón és sok féle bálnát láttunk. Egy bálna fióka a mamájával, himek egy nõstényt üldõzve - ezek láthatók voltak minden irányban.

Egy bálna farok

 A gond a fénykép készítésének a tehnikája volt. A digitális kamera nem alkalmas ilyenkor, mert nem képes egymásutáni fotók készítésére és nincs zoom-ja. Emiatt, az egyedüli tiszta fénykép amit a feleségemnek sikerült készítenie, egy teknõsbékát ábrázól. Úgy látszik mindenkinek sikerült jó fotót készítenie a teknõsbékáról.

A feleségem által készítet fotó a teknõsel

 Ez volt az én elsõ látogatásom Maui-ban. Sokkal nagyobb és lakotabb mint Kauai, ahol az elsõ szemináriumomat tartottam, ami sok embert vonzott. Valószinû, azért is, mert Fred, a Hawaii szemináriumjaimnak a szervezõje, ezen a szigeten lakik és bizonyára iparkodott minnél több embert meghivni.

 

A tegnapi repülõút Oahu-tól Maui-ig kb. 40 percet tartott. Az oceán és a polinéz szigetek fentrõl gyõnyõrû látványt nyujtanak. A reptéren Fred pár barátja fogadott. A szép lakosztáj ahol a következõ 6 napot fogjuk tölteni kb. 40 percre van a reptértõl, egy dombnak a tetején, a part mellett.

 

Oh gyõnyõrû!! Ahogy a fotók is mutatják, a kilátás lélegzetelállitó. Emellett, a partról láttunk egy bálna csoportot uszni az océán vizében. Úgy tünt hogy azért vannak ott hogy azt mondják :" Isten hozott a paradicsomba!" Az épület is rendkivüli, uszómedencével és jacuzzi-val. Ha itt maradok egy hétig nem akarok majd visszatérni Japánba. Istenem, milyen paradicsom!

 

Kilátás a lakosztályunkból. A távolban megjelentek a bálnák

 

 Feb. 17-én reggel részt vettem a Haleakala Waldort iskola speciális tanfolyamjain. Haleakala az a vulkanikus hegy ami a sziget központjában található. Az iskola a hegyoldalon található és a Steiner féle oktatási modót alkalmazza. Felkértek hogy tartsak egy különleges órát az itt lévõ hallgatók számára.

 

Az iskola kb. 1000 m. magasan van a tengerszinthez viszonyitva ás börömön éreztem a jelegzetes hideg levegõt. Azt mondták hogy összesen 250 hallgató van összesen de csupán 100 jött a felsöbb évekböl. Mert különleges kurzus volt ami 9:15-kór kezdõdõtt, 50 szülõ is részt vett.

 

Bevezetõként a hallgatók egy énekkel üdvözöltek. Meglepetésemre az ének japánúl volt. Létezik egy japán profeszor és egy japán osztály. Nem mert léteznének japán hallgatók ott, de bravo a Steiner iskolának.

 

Egy japán üdvözlõ énekkel fogadtak ebben az iskolában

 

 A lecke csupán 40 percet tartott, de ennek ellenére a hallgatók beálltak a hullámhosszamra és nagy figyelemmel hallgattak. A végén felálltak és hangos tapsal köszönték meg a leckémet. Elkezdtem megszokni az állóováciokat de ez alkalommal szivmelengetõ volt ez a megnyilvánulás.  Ezért mindegyik hallgatóval kezet fogtam hálám jeleként. Remélem hogy akad majd egy gyermek aki a viznek a tudományával fog foglakozni és aki tovább fejleszti majd a gondolataimat és elveimet.

 

Tapsvihar a gyerekek részérõl.

 

Az iskola igazgatójával.

 

 A Maui szeminárium egy tropikus növényültetvényen lett szervezve. Az ültetvény a városon kivül található, és semmilyen épület nincs a környéken. Tele volt cukornádal. Mikor én érkeztem nem volt csak egy pár autó a hatalmas parkolóban, és elkezdtem izgulni hogy vajon hány ember fogja megtenni ezt az utat hogy résztvehesen a szemináriumomon. Fred állitása szerint mind a 600 jegy elkelt, úgy hogy a parkoló meg kellene teljen.

 

A teremben két személy volt akik az elõkészületeket végezték. 748 szék volt  felsorakoztatva. Tegnapig 600 jegy volt eladva, lehet hogy ma még kb. 150 jegy kelt el.

 

Akárhogyis, valójában sokkal többen voltak. A konferencia 7:30-kór kellet kezdõdjön, de már 6:30-kór elkezdek jönni az autók és hamar megtelt a parkoló, és a pótparkoló is elkezdett megtelni. A 748 szék el lett foglalva és még 200 ember a terem hátsó részén lábon állt vagy a padlóra ült.

 

 
Megtelik a parkoló

Mariko (jobboldalon), a forditó, Reika (középen) és egy külföldi egyetemista aki segitet.

 

 A végén kb. 1000 személy töltötte meg a termet akik nevettek, kacagtak, megértettek, sohajtottak és meglepetésüket fejezték ki mialatt beszéltem. A résztvevõk felnõttek voltak, de ha jobban belegondolok, úgy viselkedtek mint a gyerekek a Steiner iskolából. Sokan akik az elõadásaimra jönnek tiszta lelküek...

 

 Kazuko, az én operatöröm késöbb mondta hogy voltak akik sirtak is a szemináriumom allatt.

 

A teremben

 

 

A végén, az emberek mosolyogtak és hálásak voltak.

Hazaka végrehajtó igazgató Hawaiiban volt üzleti ügyek miatt és felkértem hogy irja õ a Kauai-i és au Oahuüi szemináriumoknak a naplójait. Megszeretnék veletek osztani egy pár dolgot ezeknek a fényképeknek a segitségével.

 

Mielött Hawaii-ba repültem, egy szép könyvüzletben a San Francisco-i reptéren, rábukkantam a "Vizben rejtett üzenet" könyvemre.  Bemutatkoztam az elárusitónõnek és engedélyt kértem hogy egy fényképet készithessek. Elöszedte az összes könyvet és megkért hogy dedikáljam õket. Azt mondta hogy "Nagyon tetszik ez a könyv és nagyon jól kel." Akkor értettem meg valójában hogy milyen keresett a könyvem.
Kimber szép bemutatója az én konferenciám elõtt	Imádság idõ, a középen levõ szmély a hawaii asszony aki részt vett a tavalyi ,  szemináriumomon Santa Fe-ben
Õk Japánból jöttek. Úgy tervezték látógatásukat hogy egybe essen az én hawaii szemináriumomal. Ketten közülük eljöttek a Maui szemináriumra is.	Kauai sziget, ahol a “South Pacific. Ocean” musical-t forgatták
	1000 ember megtöltötte a Japán Kulturális Központot Rekordnak számitott
Annie és Rick lakása, ahol éjszkáztunk.	A Szavakon túl kiadónak az elnöke (Az amerikai kiadó ahol megjelent a  Vizben rejtett üzenet), Cynthia és anyukája aki Hawaiiban lakik

Honolulu felé vettük utunkat és meglátógattuk Annie-t és férjét a Gyémántfokkal szemben lévõ lakásukban. Annie férje egy belsõ környezet alkotó aki iparkodik a természetet minnél közelebb hozni. Bemutatta az alap tervét. Vonzza a japán arhitektúra, és ez látszik a saját házán is ami engem a japán nyári házakra emlékeztet. Felszolgáltak egy ebédet aminek az elsõ fogása miso leves volt (japán hagyományos leves). Masaru rajongókkal találkozok mindenfelé amerre járunk.

 

 A japán Kulturális Centrumban ahol a szeminárium volt szervezve, az emberek másfél órával hamarabb sorba áltak hogy egy jó helyet fogjanak elõl. Már a konferencia elõtt egy hosszú sor alakult hogy Masaru autográfját megkaphassák. A konferencia nem kezdõdhetett a megszabott idõpontban mert a nézõk nem foglalták el a helyüket. Mind a 800 helyjegy el lett adva. És még igy is sokan maradtak akik a padlóra ültek vagy a terem hátsó részén lábón áltak.

 

Fred, a szervezõ rövid bevezetõje után, Cynthia és Masaru felmentek a szinpadra. Szinte mindenki felemelte a kezét arra a kérdésre váloszolva hogy ki látta a „What the Bleep Do We Know!?” filmet. Aztán szinte mindenki nevetet mikor Masaru elõvette a digitális kameráját és elkezdet fényképezni miközben a következõket mondta: "japán vagyok és imádok fényképeket késziteni". Masaru hamar megnyerte halgatóságot.

 

Ennek a fallazult hangulatnak ellenére a teremben érezhetõvé vált a feszültség mikor Masaru elkezdett a környezet rongálódásának a stádiumjáról, amit a föld légkörének a felmelegedése okozott, beszélni. A terem megtelt sohajókkal amikor be lettek mutatva fényképek a tsunami "munkájával".  

 

A 800 férõhelyes teles tele terem.

Én a szeminárium felénél elkellet menjek mert Los Angelesbe kellet utazak. Semmi kétségem nem volt abban hogy ez a szeminárium is álló ovációkkal fog végzõdni. 

Eszembe jutott az az állitás hogy "Az Egyesült Államok azoknak az embereknek a gyülekezete akik az Egyesült Államokat akarják alkotni", és elkezdtem sejteni hogy mit is akart Masaru mondani mikor azt állitotta hogy "ebben az évben átalakitom Amerikát".

 

Köszönöm

 

(három nap úton Masaru Emotoüval: IHM/Hirotsugu Hazaka)

 

 Körülbelül 130 személy akik a tegnapi szemináriumon részt vettek összegyültek a parton egy "Imádság ceremoniára". Az imádságot egy sámánnõ vezette aki részt vett a Szanta Fé-i szemináriumon is. A ceremonia végén Masaru egy rövid beszédet tartott, a jelegzetes humoros stilussával feloldotta a hangulatot. Azután mindnyájan imádkoztunk a tengerhez. Természetesen mindenki a tsunami által érintett öböl felé küldte a gondolatait. Figyelembe véve azt hogy itt is egy szigeten vagyunk, nem mertem bele gondolni hogy mi lett volna ha ide is elérkezett volna a tsunami. Tiszta szivembõl imádkoztam.

 

Ezután egy tv show számára lett rögzitve egy interjú. Mert a riporter nõ volt természetesen az interjú sokkal hosszabb ideig tartott mint ahogy tervezve volt. Azt hiszem világosabb lesz hogy mit akartam evvel mondani ha a lenntebbi fényképeket figyelmesen megnézik.

 

Mindnyájan szerettel és hálával imádkoztunk a vizhez	Mindnyájan szerettel és hálával imádkoztunk a vizhez

Kimber (hátúl balról) Cynthia (hátul jobbról)	Interjú egy szép riporternõvel

           

 (három nap útón Masaru Emoto-val: IHM/Hirotsugu Hazaka)

 

Annak a generaciónak a számára aki ismeri az „Airway to Hawaii” (Hawaii felé repülve) dalt Hawaii egy álom hely. Amikor kiléptünk a repülõbõl a gyõnyõrû piros és sárga hibiscus fogadott. A mai szeminárium számára fenntartott terem az Aloha Beach szállodában. Elmentem a szállodába hogy találkozzak Masaru-val és a feleségével. Cynthia, a „Vízben rejtett üzenet” könyvkiadója és ennek a szeminárium turnénak a fõszervezõje is ott volt, le-fel szaladgálva könyvekkel, plakátokkal, CD-kel, és öntapadós fényképekkel a kezében.

A szeminárium egy gyógyító hatású zenével kezdõdött, Kimber aki ennek a szemináriumnak a szervezõje bemutatásában. Masaru, mint általában, a szinpadról beszélt, a rá valló amerikai stilusával.  A több mint 300 jelenlevõ személy szinte Masaru Emoto személyétõl el volt kápráztatva, és teljes figyelmüket elnyerte humorával és kifejezõképességével.

Ember sokaság egy hawaii napnyugtában gyõnyõrködve.

A vége felé Masaru mindenkit elbüvõlt úgy hogy álva tapsolták és ovációk közepete fejezte be a beszédét. Sokan a jelenlévõk közül maradtak a O és A részre is várva az autografokat a megvásárolt könyvekre.

(három nap útón Masaru Emoto-val : IHM/Hirotsugu Hazaka )

Santa Cruz mint a surfing születõhelyeként ismert és egy olyan hely ami hippiket és new-age tipusú embereket vonz. Mint turista voltam itt ezelõtt 15 évvel, de mindaz amire emlékszem abból a kirándulásból a hely szépsége és a vidrák sokasága.

 

A szeminárium egy másik new-age könyvek árusitására szakositott könyvüzlet által lett szervezve. A fõszervezõje az Amerikai turnémnak Cyinthia a Beyond Words (A szavakon túl) kiadótól, amely a "Vizben rejtett üzenet" cimû könyvemet is kiadta.De általában minden városban a szervezõk az azon a területen levõ könyvüzletek.

 

Azt hallottam hogy három nappal ezelõtt még csak kevés jegyet adtak el, de az utolsó két nap alatt a 400 jegy hamar elkelt és még 200 ember volt a várakozó listákon. A szervezõ nagyon meg volt lepõdve. Nem tagadhatom hogy mindig részem volt ebben az "utolsó pillanatban" történõ jelenségben, még tavaly õszétõl, itt Amerikában. Nagyon megillet ez a dolog ami számomra bizonyitja a hado (rezgés) jelenségét.

 

 Ennek a szemináriumnak a forditója Massi volt, egy Amerikában született japán. Egészen jó munkát csinált figyelembe véve hogy csupán 25 éves és nem volt csak egy párszór Japánban. De mert jogát tanúl és a szülei megtanitották a japán nyelvre nagyon jól vitte véghez a feladatát. Újból meggyõzõdtem hogy a forditás sokat függ a forditónak az indokoltságától és a témával levõ érdekeltségétõl. Ezt a szemináriumnapót is alló ovaciókkal végeztem. Öten egy sóron

 

 

A rio szó a Rio Szinhából vizet jelent. Az eladott jegyek plakátját láthatják

 

A sór két tömbház hosszán kigyozótt

 

A elõadó terem

 

Eleinte nem értettem ennek a fogadásnak a célját, de minden értelmet kapott amikor oda érkeztem. Egy San Franciscoban hires dombon levõ lakásban zajlott. Annak az épületnek legalább 100 éves történelme volt és egy mûvészeti gallériába lett átalakitva, meg egy kisebb fogadásokat vendégelõ terembe. Más szóval egy hely  rangos emberek számára.

 

A fogadás délután öt órakkór kezdõdõtt. Kb. 60 ember volt, akik válalkozók, alternativ gyógymódokat alkalmazók, zenészek és más területeken aktiválókból tevõdött. Meglepetésemre találkoztam három ismerõssel. Ezáltal újból beigazolódott hogy értékelnem kell minden találkozást.

 

Ennek a fogadásnak a szervezõje Marilyn, Cynthia barátnõje, aki az én filozofiámnak a támogatója is.  Bizonyára azért szervezte ezt a fogadást hogy én találkozhassam olyan emberekkel akik támogathatják a kutató munkámat. Ezért bemutatott a Noetic Science tulajdonosának is (bal oldalo n, jobbra Marilyn van).

 

 

Szóval, egyenesen a tárgyra tértem és elmondtam hogy remélem hogy az Államokban egy laboratoriumot epitsek. Kifejezte érdekeltségét hogy a tervet támogassa a San Francisco-i alapitványán keresztül. Késõbb többet tudtam meg errõl a szervezetrõl aminek egy fontos multja van és egy olyan kutató munka folyik általa ami csodálatra méltó. Újabb remény hogy álmom valóra váljon. Oooh, három személy szerettem volna lenni egyidõben.

 

A fogadáson

A Vancouveri szeminárium  egy spirituális könyveket forgalmazó könyvüzlet - amely egyike a legnagyobbaknak a városból - által lett szervezve. Ennek az eseménynek a szervezõje, Michael, egy 800 férõhelyes termet bérelt, és imádkozott hogy megteljen. Az összes jegy hamarosan elkelt és, mert még nagyon sokan szerettek volna a szemináriumomra jönni, még egy nappal meghoszabítottam a Vancouveri maradásom.

Ennek ellenére a második napra is a jegyek nagyon hamar elkeltek és  Hiromasa fiam szerint így is még kb. 250 ember maradt jegy nélkül. Nagyon csodálkozom hogy ilyen híres lettem. A “What the Bleep Do We Know!?” filmet vetítették ugyanekkor a városban de nem hiszem hogy ez volt az egyedüli indok hogy ilyen sikere lett az én szemináriumomnak.

A végén 400 résztvevõje volt a feb. 9-ikei elõadásomnak, a feb. 10-ikei pedig 800 nézõnek örvendett. Ez a harmadik alkalom hogy Vancouverben tartok elõadást és azoknak a nézõknek a száma akik érdekeltek ebben az irányban nagyon megnõtt.

 

Napnyugta az angol öbölnél a Vancouveri szálloda ablakából	A feb. 9-iki szeminárium, a nézõk terem hátsó részén lábon áltak

A feb. 10-ikei elõadás „Eladott jegyek” plakátja	Az elõadás után a teremben Michael-el

 

 

Az elõzõ nap hatása alatt lévén, San Diego-ba mentem, ami két és fél órahosszára van kocsival a fiam LA-i lakásától. Ron Katoh volt a tegnapi tolmácsom és ma is õ lesz. Õ a harmadik japán generáció aki itt Amerikában született és aki nagyon jól megérti az elveimet. Tavaly szeptemberben felkértem hogy tolmácsolja a legtöbb Kaliforniai szemináriumjaimat.

 

Az utobbi tiz évben Ron a Sekaikyuseikyo szervezet kaliforniai kirendeltségén dolgozot, mert vonzotta ennek a cégnek az allapitójának, Mokichi Okada-nak a filozofiája. Ez egy igen jó alap volt arra hogy az én elméleteimet is megértse. Nekem mindig is voltak kapcsolataim a Sekaikyuseikyo szervezettel és egy párszor meghivtak ho gy beszéljek az õ központi irodájukban. Ennek a szervezetnek a tagjai többször állitották hogy ugyanazokról a dolgokról beszélek mint amit Mokichi Okada tanitott.